Ilyen lehet BDSM kapcsolatban szubnak lenni: az Aventinus úgy vág szájba, hogy élvezed, és könyörögsz a következőért. Szado-mazo sörteszt következik, a főszerepben a Brutális Bakkal.

Bajorország legrégebbi dupla bak búzasöre: már ez is érdekes felütés, de igazából akkor jössz rá, hogy valami különlegessel van dolgod, amikor az első korty előtt kicsavarja az orrod egy gótikusan sötét gyümölcsillat, majd a lehető legbársonyosabban, azonban kíméletlenül szájbaver az ultrabarna íz és a szűretlen búza 8,2 százalékos alkohollal támadó gyorsvonata. Először megnézzük, honnan indult ez az imádnivaló ökölcsapás, aztán rátérünk a közvetlen tapasztalatokra.

Vágó Györgyök hosszú, tömött sorban

A korábban taglalt sörfőzdékhez képest a G. Schneider & Sohn nem egy középkorra visszavezethető vállalkozás, Georg Schneider I és fia, Georg Schneider II ugyan a keresztnevek terén nem volt túl fantáziadús, de abban igen, hogy 1872-ben kitalálták, hogy amolyan apa-fia bonding keretében megalapítják saját cégüket, miután megvették a müncheni Weisses Brauhaus-t. Ez viszont egyébként a város legrégebbi búzasör-főzdéje, szóval azért csak van itt középkor, kérem szépen.

A történet következő fejezete, amikor Georg Schneider IV (tetszenek érezni, ahogy a lábujjaink között bugyog fel a fantázia áradata?) 1927-ben két új helyszínen, Kelheimben és Straubingban is gyárakat létesített, majd a második világháború folyamán a bombázások miatt végleg a München és Nürnberg között nagyjából félúton fekvő Kelheimbe költöztették magukat és söreiket. A háború után a legtöbb (nyugat-)német sörgyárnak egy ideig le kellett állnia az amerikai csapatok parancsára, de Schneiderék különleges engedélyt kaptak arra, hogy ugyan alacsonyabbra vett alkoholtartalommal, de továbbra is termeljenek, igaz, csak a hadseregnek szállíthatnak. Aztán, amikor helyreállt a rend, a kisvárosban is az addigiak szerint folytatódott a seritalok előállítása, ma már nagyjából százan dolgoznak az üzemben, a tulajdonos viszont minden esetben az alapító leszármazottja.

Érdemes egyébként megnézni részletesen is a tulajdonosi idővonalat, mert vicces, hogy a Gyurik sorát csak egyszer szakítja meg egy hölgy, ráadásul a legtöbben extra elnevezést is kaptak, ha már a georgschneiderség nem adott nekik túl nagy változatosságot. Az évszámok azt jelzik, mettől meddig állt az üzem élén az illető, a második évszám egyben a halál időpontja is, mert bizony a tulajdonosi jogviszonyt Schneideréknél csak a Kaszás teheti semmissé.

• 1872-1890 Georg Schneider I és II
• 1890-1905 Georg Schneider III, a Gyűjtő
• 1905-1972 Mathilde Schneider, a Kitartó
• 1924-1991 Georg Schneider IV, a Rettenthetetlen
• 1958- Georg Schneider V, a Karmester
• 2000- Georg Schneider VI, a Művész

Tűkön ülve várjuk, hogy vajon hogy hívják a következő kelheimi sörkirályt, de van egy tippünk...

A történész brutális íze

Jelenlegi tesztalanyunkat egyébként pont az egyetlen Nem-Georg, azaz Mathilde regnálása alatt kotyvasztották ki, és azóta is nagy sikerrel főzik. Az Aventinus nevét Johann Georg Turmair később közismertté vált, latinosított neve ihlette. Az illető egyébként egy reneszánsz korban élt bajor humanista történész volt, és bár nem tudni, pontosan milyen kapcsolata lehetett a sörrel, mindenesetre a másvilágon büszke lehet, mert egy valóban jóféle nedűt neveztek el róla.

Ha valami szűretlen búza és dupla bak egyszerre, attól eleve nem vár az ember lájtos, simogató barátkozást, főleg akkor, ha elolvassa a címkén a 8,2 százalékos alkoholtartalomra vonatkozó kitételt. És valóban, már a korsó fölött megjelenő első illatfelhők is súlyos, gyümölcsös, karamelles előérzetet adnak, aztán pedig áttörünk a sűrű habon, és jön az első kortyok csokoládés, fahéjas, sűrű bak ízvilága. Ez bizony nem víztiszta felfrissülés, hanem kemény, de kifizetődő munka, amely a fél liter közepére helyet ad a szűretlen búza citrusosságának is. Az utóíz pedig, főleg a korsó végén kissé savanykás és kávés lecsengést hordoz. Szóval van itt sokféle íz bőven, némelyek akár elvileg egymás ellen is dolgozhatnának (citrus? kávé?), de mégis sikerült őket tökéletesen egybegyúrni.

Szóval ha valahol találkoztok az Aventinusszal, érdemes mindenképpen megpróbálkozni vele, de tessék szem előtt tartani, hogy minden szinten kemény menet lesz. Az alkoholtartalma miatt simán fejbe veri az óvatlan, pár százalékokhoz szokott kocasörözőt, a súlyos, telt ízvilág pedig nem illik minden alkalomhoz és ételhez. Egy kiadós vacsora után egy gyümölccsel tálalt steak mellé lehet igazán izgalmas, ahogy a minél sötétebb csokis édességekhez is méltó társ. Meg persze magában, csak aztán tudj megállni, mert bizony mindened hamarabb elnehezül, mint gondolnád. Köszönöm az élményt Mathildénak és a számolatlan Georgnak, legyen még sokszor szerencsém!

Adatlap

Név: Schneider Weisse Aventinus
Szín: mélybarna, átlátszatlan
Hab: nagyon sűrű, de viszonylag gyorsan felbomló
Illat: súlyosan gyümölcsös
Íz: elsőre súlyos bak íz, csokoládé, fahéj, ezután jön a szűretlen búza citrusossága, végül enyhén savanykás kávéval zár
Alkotóelemek: búzamaláta, árpamaláta, komló (Herkules), élesztő, víz
Alkoholtartalom: 8,2%
Ár: 3,80 EUR
Teszt helye: Schwarzer Rabe, Bécs
Teszt időpontja: 2019.08.12.
Kiszerelés: 0,5L üveges

Értékelés

Íz: 9/10
Külalak: 9/10
Extrák: World Beer Cup 2014 aranyérem, 2018 ezüstérem, Australian International Beer Awards 2013 aranyérem, 2016 ezüstérem, European Beer Star 2015 aranyérem, 2013 és 2016 ezüstérem