Mai tesztünk tárgyát viszonylag sokat fogyasztjuk, mivel a környékünkön ez az egyik kedvelt csapolt típus. Csodát nem kell várni tőle, de egy esti kiruccanáshoz abszolút vállalható.

Mivel Bécsben az Ottakring nevű kerületben lakunk, sokan teljesen egyértelműen kérdezik, hogy akkor mindig Ottakringert iszunk, ugye? Nos, nem igazán. Persze a gyár német alapból osztrák nemzeti sörré változott Zwickl-jét kifejezetten szeretjük (bővebben erről lásd a tesztünket), de ha "csak úgy" kiülünk kettesben vagy épp barátokkal a kedvenc kocsmánkba, a tőlünk pár saroknyira található Schwarzer Rabe nevű helyre, általában minden fancyzést mellőzve a helyi csapoltat isszuk. Ez pedig a Villacher Hausbier, amit a gyár nem véletlenül nevez így, egész konkrétan azért készül, hogy vendéglátóhelyeken ez legyen a ház söre.

Ezt jól alátámasztja az is, hogy a Villacher többi sörmárkájától eltérően a Hausbier nem kapható üveges kiszerelésben, csakis 25 és 50 literes csapolós változata létezik. És igazából a fene tudja, mennyire "élne meg" üvegesen, mivel ez a sör tényleg csapolásra termett, frissen egy átlag lagerhez képest tényleg jóvágású, de van egy olyan érzésem, hogy mindez palackozva már veszítene az összképből.

A sötét világos

Csapolás után egy világos sörhöz képest kifejezetten vöröses-barnás árnyalatú (de persze mind a vörös, mind a barna söröknél azért jóval világosabb) italt kapunk, amely sötét színe és sűrűsége okán inkább csak áttetsző, mint átlátszó, de nem opálos, mint a szűretlen sörök, inkább tényleg úgy néz ki, mint azok a borostyándarabok, amelyekben mindenféle őskorban fogságba esett rovarokat szokás mutogatni. Nyugalom, rovar nincs benne, legfeljebb akkor, ha teszünk bele, ami viszont ugyebár marhaság.

A hab ugyan a csapoláskor tömörnek tűnik, de elég gyorsan elillan, ezért a sörnél még egy kicsit erősebben kesernyés ízt csak az első pár gyors kortynál érezzük. Maga a sör egyébként szintén karakteres, lagerhez képest sokkal jellegzetesebb és egyedibb, amit az erős malátázás miatti kesernyés-karamelles jelleg okoz, a kortyok utáni utóíz pedig egyfajta sós jelleget is hagy a szájban. A szénsavasságot nem húzták túl, ezért ivás közben könnyed, szinte várja, hogy a nagy bendőjű próbálkozók egy húzásra letolják, de azért a korsó közepére előbukkan a "lageresség", és érezni kezdjük, hogy azért ennek bizony súlya van.

A helyzet az, hogy az itteni megítélés szerint a Villacher Hausbier egy teljesen átlagos lager, nagyjából ugyanazon a szinten kezelik, mint ahogy egy magyar kiskocsmában bármelyik hazai, belépő szintű csapoltat. Ehhez képest persze ég és föld a különbség, egy Hausbier után nem feltétlenül kóstolnék bele egy Borsodi-Sörsödi-Szalon-Ászok vonalú magyar alapvetésbe (és ebbe ne tessék semmilyen antimagyar érzéseket vagy nekünkmárbezzeg hozzáállást képzelni, egyszerűen íz szintjén mondom mindezt).

Tökös karintiaiak a gyárból

A Villacher Brauerei a karintiai régió jellegzetes sörgyára. Villach maga az olasz-szlovén határhoz közel fekszik a Vörthi tó (Wörthersee) közelében. Régebben már jártam arrafelé, a tavat például azoknak ajánlom, akik 35 fokos hőgutában is egy 18 fokos tóban szeretnének ironmankedni, a tó körüli kis falvak pedig kiválóan hozzák a falusi turizmus iskolapéldáit. Kezdeném is ecsetelni, hogyan ittam a szállásadó néninél reggel frissen fejt tehéntejet, de ez mégis csak egy sörblog, na.

Maga a sörgyár a nagyobbak közül való, tehát nem azt az összekacsintós, bennfenteskedő érzést adja, ha valakiről szintén azt látjuk, hogy hozzánk hasonlóan Villachert iszik. A kínálat viszont elég szerteágazó, a leginkább különlegesnek a "nagyon osztrák" Märzen típust tartják tőlük (rá majd egy későbbi tesztben visszatérünk). A sörgyár szlogenje egy nehezen lefordítható szójáték: Die brau'n sich was, die Kärntner! A brauen (főzni) és a trauen (merészelni) szavak hasonlóságából ered, tehát az alapja valami olyasmi, hogy ezek a karintiaiak aztán tökös legények, de az egyetlen mássalhangzó átírásával máris azt éreztetik, hogy ők aztán tökös söröket tudnak főzni.

A gyár egyébként 1738-ban indult, még Steinbierbrauerei néven, aztán 1858-ban modernizálták az addigi házi jellegű működést olyan, akkor ultramodernnek számító fejlesztésekkel, mint a mesterséges hűtés és az automata palackmosó rendszer. Az első világháború óta a Villacher Brauerei az Egyesült Karintiai Sörfőzdék része, de ezen belül 1901 óta az érdekeltség fele folyamatosan családi tulajdonban van. A régi sörfőzdét 2005-ben nyugdíjazták, azóta turistalátványosság és múzeum, miközben a feladatokat egy korszerű üzembe helyezték át.

Semmi extra, de rendben van

Életem és blogom társa, Vica úgy fogalmazott, hogy ha a Villacher Hausbiert csak lagerek között kellene osztályozni, simán kaphatna hetest, de ha a sörök nagy családjának minden tagját belevesszük a körbe, akkor azért maradjunk a hatosnál. És bár nem vagyok egy bólogatójános (a bajszom se olyan kackiás), de ezzel tökéletesen egyet kell értenem, az osztályzat nálam is hatos. Lehet, hogy egy sörsznob még lejjebb pontozná, mert ugye a gourmet népség nem iszik fapadosat és így alulról nincs mihez viszonyítani, de én megengedem magunknak ezt a szabadosságot (basszus, hát Kőbányain és a még csodásabb Balatoni világoson nőttem fel, hova legyek sznob?), tehát legyen ez egy jól megérdemelt hatos, és kérek is gyorsan még egy korsóval, mert közben valahogy elfogyott. Botrány.

Adatlap:

Név: Villacher Hausbier
Szín: Az átlag lager-színnél borostyánosabb, enyhén vörösesbarna árnyalatú
Hab: Gyorsan felbomló, de csapoláskor intenzív
Illat: Kissé töményebb, de megszokott lager
Íz: Enyhén fűszeres, az átlagosnál kicsit testesebb, malátásabb lager, amit viszont a szénsavasság old, ivás közben minimális karamella és kesernyésség, az utóíz enyhén sós
Alkotóelemek: árpamaláta, komló, víz
Alkoholtartalom: 4,9%
Ár: 3,40
Teszt helye: Schwarzer Rabe, Bécs
Teszt időpontja: 2019.07.22.
Kiszerelés: Csak csapolásra gyártják, 50 és 25 literes kiszerelésben.

Értékelés:

Íz: 6/10
Külalak: 6/10
Extrák: -