Mai sörtesztünkben egy olyan típust kaptunk szájvégre, ami tipikus nyári frissítő, pedig eredetileg április végétől októberig tilos volt főzni belőle.

Irtózatosan, brutálisan, kutyanyekkesztően, alsóneműszottyasztóan forró délután volt, amikor egy barátnőmmel kiültünk a Wirr am Brunnenmarkt tetőteraszára. Szóval mindenképp valami olyan sörre vágytam, ami legalább az emberi komfortzóna aljáig vissza tud küzdeni a félig kisült amőba szintjéről. Megmentőm a Villacher gyárból érkezett, ahogy a nemrég kitárgyalt Hausbier is, ezúttal viszont most az egyik osztrák közönségkedvenc típus, a Märzen került a korsóba. És a helyzet az, hogy egy normál napon talán eggyel kevesebb pont lett volna az értékelés vége, de a harminc(ezermillió) fokban a lehető legjobb választásnak bizonyult ez a valóban frissítő ital. Kezdjük viszont a történelmével, ami kifejezetten érdekes, aztán máris visszatérünk az ízre.

Mikulástól Szent Györgyig

A Märzen eredete nem osztrák, hanem bajor, és a 16. századig nyúlik vissza, legalábbis ekkor említik először konkrétan ezt a sörtípust. Eredetileg márciusban főzték leggyakrabban, amikor a friss komlótól extra fűszeres és könnyed ízt kapott, innen ered a név. De egy 1553-ból származó sörfőzési engedély konkrétan azt fogalmazta meg, hogy ez a típust kizárólag szeptember 29-től (az akkori Szent Miklós naptól, vagyis a Michaelmas ünneptől) április 23-ig, Szent György napjáig szabad készíteni, ezután a következő szeptember végi időpontig viszont büntetés terhe mellett tilos.

Ez pedig pont azért furcsa, mert egy igazi nyári ízről beszélünk, és nehéz elképzelni, hogy a derék bajorok júniustól augusztusig a dögmelegben csak a pincékben tartott hordókból tudtak hozzájutni. A legnagyobb főzdékben is annyi készült, hogy októberig pont elfogyott az aktuális készlet, ezért az Oktoberfesteken ünnepi keretek között fogyasztották el az utolját, aztán jöhetett az újabb eresztés.

Forróságtalanítás felsőfokon

A bajor Märzen eredetileg a közepesnél testesebb, borostyános, vagy akár még sötétebb, kesernyés sör, de az osztrák változata más, kicsit frissebb és kicsit kevésbé karakteres. Erre céloztam azzal, hogy ha nem egy ilyen pusztító hőgutában iszom, talán kicsit óvatosabban értékelem, mert valóban nincs benne olyan egetrengető különlegesség, viszont a citrusos, enyhén virágos ízt mintha pontosan arra találták volna ki, hogy az ember hőháztartását és komfortérzetét még ilyenkor is szinten tartsa. Mellékíze gyakorlatilag nincs, ami szintén ezt a frissítő hatást erősíti.

A lájtos szénsavassága és a gyorsan oszló habja szinte teljesen a Hausbier hangulatát idézi, mindkettő segít abban, hogy a közepes testességet ellensúlyozza és a korsó(k) kivégzése után se legyen olyan érzésünk, mintha egy üllőt nyeltünk volna le. A nagy melegben gyorsan ledönthető, ez sem okoz szénsavtolulást a gyomorban, ami nehezebb sörök esetén kisebb-nagyobb büfik formájában tér vissza a légkörbe. Viszont ez a gyors ihatóság jót is tesz a Märzennek, egy kicsit lelangyosodva és leülepedve valószínűleg már átlagosabbnak érződne - de ezt a gutaütött sörkóstoló úgysem várja meg, mert hopp, leküldi, és már rendeli is utána a következő korsót. Aztán csodálkozik, hogy nem talál haza, de ez már egy másik történet, és nem is igaz, csak mesélték. ;)

Adatlap

Név: Villacher Märzen
Szín: kifejezetten világos, majdnem átlátszó, de persze nem vízszerűen, inkább összefüggő aranysárgán
Hab: gyorsan felbomló, de csapoláskor intenzív
Illat: friss, citrusos
Íz: alig tetten érhető maláta, sok citrusos, virágos karakterrel, nulla utóízzel.
Alkotóelemek: árpamaláta, komló, víz
Alkoholtartalom: 5,0%
Ár: 3,20 EUR
Teszt helye: Wirr am Brunnenmarkt
Teszt időpontja: 2019.07.26.
Kiszerelés: a csapolt mellett normál fél literes és 0,33 literes üveges változatban kapható.

Értékelés

Íz: 6/10
Külalak: 7/10
Extrák: a Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) arany pecsétje 2014-ben és 2015-ben.

Mai tesztünk tárgyát viszonylag sokat fogyasztjuk, mivel a környékünkön ez az egyik kedvelt csapolt típus. Csodát nem kell várni tőle, de egy esti kiruccanáshoz abszolút vállalható.

Mivel Bécsben az Ottakring nevű kerületben lakunk, sokan teljesen egyértelműen kérdezik, hogy akkor mindig Ottakringert iszunk, ugye? Nos, nem igazán. Persze a gyár német alapból osztrák nemzeti sörré változott Zwickl-jét kifejezetten szeretjük (bővebben erről lásd a tesztünket), de ha "csak úgy" kiülünk kettesben vagy épp barátokkal a kedvenc kocsmánkba, a tőlünk pár saroknyira található Schwarzer Rabe nevű helyre, általában minden fancyzést mellőzve a helyi csapoltat isszuk. Ez pedig a Villacher Hausbier, amit a gyár nem véletlenül nevez így, egész konkrétan azért készül, hogy vendéglátóhelyeken ez legyen a ház söre.

Ezt jól alátámasztja az is, hogy a Villacher többi sörmárkájától eltérően a Hausbier nem kapható üveges kiszerelésben, csakis 25 és 50 literes csapolós változata létezik. És igazából a fene tudja, mennyire "élne meg" üvegesen, mivel ez a sör tényleg csapolásra termett, frissen egy átlag lagerhez képest tényleg jóvágású, de van egy olyan érzésem, hogy mindez palackozva már veszítene az összképből.

A sötét világos

Csapolás után egy világos sörhöz képest kifejezetten vöröses-barnás árnyalatú (de persze mind a vörös, mind a barna söröknél azért jóval világosabb) italt kapunk, amely sötét színe és sűrűsége okán inkább csak áttetsző, mint átlátszó, de nem opálos, mint a szűretlen sörök, inkább tényleg úgy néz ki, mint azok a borostyándarabok, amelyekben mindenféle őskorban fogságba esett rovarokat szokás mutogatni. Nyugalom, rovar nincs benne, legfeljebb akkor, ha teszünk bele, ami viszont ugyebár marhaság.

A hab ugyan a csapoláskor tömörnek tűnik, de elég gyorsan elillan, ezért a sörnél még egy kicsit erősebben kesernyés ízt csak az első pár gyors kortynál érezzük. Maga a sör egyébként szintén karakteres, lagerhez képest sokkal jellegzetesebb és egyedibb, amit az erős malátázás miatti kesernyés-karamelles jelleg okoz, a kortyok utáni utóíz pedig egyfajta sós jelleget is hagy a szájban. A szénsavasságot nem húzták túl, ezért ivás közben könnyed, szinte várja, hogy a nagy bendőjű próbálkozók egy húzásra letolják, de azért a korsó közepére előbukkan a "lageresség", és érezni kezdjük, hogy azért ennek bizony súlya van.

A helyzet az, hogy az itteni megítélés szerint a Villacher Hausbier egy teljesen átlagos lager, nagyjából ugyanazon a szinten kezelik, mint ahogy egy magyar kiskocsmában bármelyik hazai, belépő szintű csapoltat. Ehhez képest persze ég és föld a különbség, egy Hausbier után nem feltétlenül kóstolnék bele egy Borsodi-Sörsödi-Szalon-Ászok vonalú magyar alapvetésbe (és ebbe ne tessék semmilyen antimagyar érzéseket vagy nekünkmárbezzeg hozzáállást képzelni, egyszerűen íz szintjén mondom mindezt).

Tökös karintiaiak a gyárból

A Villacher Brauerei a karintiai régió jellegzetes sörgyára. Villach maga az olasz-szlovén határhoz közel fekszik a Vörthi tó (Wörthersee) közelében. Régebben már jártam arrafelé, a tavat például azoknak ajánlom, akik 35 fokos hőgutában is egy 18 fokos tóban szeretnének ironmankedni, a tó körüli kis falvak pedig kiválóan hozzák a falusi turizmus iskolapéldáit. Kezdeném is ecsetelni, hogyan ittam a szállásadó néninél reggel frissen fejt tehéntejet, de ez mégis csak egy sörblog, na.

Maga a sörgyár a nagyobbak közül való, tehát nem azt az összekacsintós, bennfenteskedő érzést adja, ha valakiről szintén azt látjuk, hogy hozzánk hasonlóan Villachert iszik. A kínálat viszont elég szerteágazó, a leginkább különlegesnek a "nagyon osztrák" Märzen típust tartják tőlük (rá majd egy későbbi tesztben visszatérünk). A sörgyár szlogenje egy nehezen lefordítható szójáték: Die brau'n sich was, die Kärntner! A brauen (főzni) és a trauen (merészelni) szavak hasonlóságából ered, tehát az alapja valami olyasmi, hogy ezek a karintiaiak aztán tökös legények, de az egyetlen mássalhangzó átírásával máris azt éreztetik, hogy ők aztán tökös söröket tudnak főzni.

A gyár egyébként 1738-ban indult, még Steinbierbrauerei néven, aztán 1858-ban modernizálták az addigi házi jellegű működést olyan, akkor ultramodernnek számító fejlesztésekkel, mint a mesterséges hűtés és az automata palackmosó rendszer. Az első világháború óta a Villacher Brauerei az Egyesült Karintiai Sörfőzdék része, de ezen belül 1901 óta az érdekeltség fele folyamatosan családi tulajdonban van. A régi sörfőzdét 2005-ben nyugdíjazták, azóta turistalátványosság és múzeum, miközben a feladatokat egy korszerű üzembe helyezték át.

Semmi extra, de rendben van

Életem és blogom társa, Vica úgy fogalmazott, hogy ha a Villacher Hausbiert csak lagerek között kellene osztályozni, simán kaphatna hetest, de ha a sörök nagy családjának minden tagját belevesszük a körbe, akkor azért maradjunk a hatosnál. És bár nem vagyok egy bólogatójános (a bajszom se olyan kackiás), de ezzel tökéletesen egyet kell értenem, az osztályzat nálam is hatos. Lehet, hogy egy sörsznob még lejjebb pontozná, mert ugye a gourmet népség nem iszik fapadosat és így alulról nincs mihez viszonyítani, de én megengedem magunknak ezt a szabadosságot (basszus, hát Kőbányain és a még csodásabb Balatoni világoson nőttem fel, hova legyek sznob?), tehát legyen ez egy jól megérdemelt hatos, és kérek is gyorsan még egy korsóval, mert közben valahogy elfogyott. Botrány.

Adatlap:

Név: Villacher Hausbier
Szín: Az átlag lager-színnél borostyánosabb, enyhén vörösesbarna árnyalatú
Hab: Gyorsan felbomló, de csapoláskor intenzív
Illat: Kissé töményebb, de megszokott lager
Íz: Enyhén fűszeres, az átlagosnál kicsit testesebb, malátásabb lager, amit viszont a szénsavasság old, ivás közben minimális karamella és kesernyésség, az utóíz enyhén sós
Alkotóelemek: árpamaláta, komló, víz
Alkoholtartalom: 4,9%
Ár: 3,40
Teszt helye: Schwarzer Rabe, Bécs
Teszt időpontja: 2019.07.22.
Kiszerelés: Csak csapolásra gyártják, 50 és 25 literes kiszerelésben.

Értékelés:

Íz: 6/10
Külalak: 6/10
Extrák: -

Amikor azt hiszed, hogy lager sör már nem tud újat mutatni, jön a Schremser Vienna, és mézes-mázos kortyokkal megsimogatja a fejed: ugyan, te kis buta, nem tudsz te semmit, amíg engem meg nem kóstolsz.

Egy sörblogban az első írást úgy kezdeni, hogy "mostanában valahogy nem igazán szeretem a lager söröket"... nos, elég vakmerő felütés. Azért merem mindezt leírni, mert egyrészt Magyarországon az ember hozzászokik az úgynevezett "fesztiválsörökhöz", amik ugyebár a legolcsóbb lagerek közül kerülnek ki, helyenként felütve vízzel és ki tudja még, mivel, aztán szikkadnak a napon is óraszám, tehát egy idő után ez a kategória összekapcsolódik az agyban azzal a savanykás, nehézkes utóízzel a műanyag poharak alján, miközben hajnali háromkor a szánalomból színpadra küldött punkzenekar terrorizálja a hallójáratokat, a fejünkben viszont már beindult a kis törpék bányászműszakja.

És ilyenkor jön egy kis főzde kedves lagere, hogy megsimogassa a fejünket, és a fülünkbe súgja: nyugalom, minden a legnagyobb rendben, a lager nem rossz, a lager barát, a lager szeret téged. Ez a simogatós sör jelen esetben a Schremser Vienna volt.

Nem csoda, hogy nem hallottam még a Schremser márkáról, mert nem épp egy hatalmas sörgyár-óriás. Pedig már több mint 600 éve működik a Schrems sörfőzde közép-Ausztriában, amelyet 1838 óta a Trojan család felügyel. Különösen szimpatikusak azért is, mert 1995 óta a Waldviertel régió környezettudatos gazdálkodásának felvirágoztatására szolgáló program aktív résztvevői, ezért a sörök alapanyagait csakis öko-gazdálkodást folytató helyi termelőktől szerzik be. Ez egyrészt környezettudatos dolog, ami manapság különösen nagy szó, másrészt pedig garantálja azt, hogy nem sok száz vagy akár sok ezer kilométerről érkező, ki tudja, milyen alapanyagokból főznek, hanem megbízható és könnyen ellenőrizhető hazaiból.

Mézízű nyár és egyéb tündibündi idézetek

A Schremser Vienna kipróbálása egyértelműen kellemes meglepetés volt: egyértelműen dominál benne a mézes íz, mégsem válik szirupossá az összhatás, inkább keserű az utóhatása, ami nyári napokon pont jóféle irány. A habja nem túl erős, gyorsan le is apad, ahogy a sör szénsavassága is visszafogott, de pont kellemes, nem az a tipikus "nyáresti büfiztető" típus. A méz mellett még enyhe citrusos ízeket is fel lehet fedezni benne, ezért a bevezetőben említett állott utóíz helyett meglepően komplex, az utolsó kortyig frissítő hatást ad. Általában a sörivás vége nálam az, hogy a korsó alján lötybölgő utolsó kortyokat "Alj!" felkiáltással vőlegényem és egyben blogszerkesztő társam elé tolom, itt meg sem fordult ilyesmi a fejemben.

Bár maga a sörfőzde közép-Ausztriában található, a Schremser Vienna nevéből adódóan bécsi jellegű dizájnt kapott. Nem túl csicsásat persze, a sárga címkén a bécsi Prater óriáskerekének sziluettjét láthatjuk, de elég is ez így, nem kell ide ciráda és rokokó sorminta. A külcsín tehát olyan, mint a belbecs: nem hivalkodó, egyszerű és letisztult, de mégis egyedi, felismerhető, és a maga nemében kifejezetten jó.

Kinek ajánlott a Schremser Vienna? Nos, egyrészt azoknak, akik rábukkannak valahol, hiszen a főzde kapacitása miatt nem szállítják milliós nagyságrendben a világ minden része felé. Bécsi sörözőkben sem gyakori, ki kell fogni, de érdemes. Érdekes módon néha megjelenik egyes osztrák áruházláncokban, nemrég a Billában volt akciósan 1,43 euró a 0,33-as üveg, de az ilyesmit szintén szerencsével lehet elcsípni. Másrészt azoknak ajánljuk szeretettel, akik hozzám hasonlóan csalódtak a lagerben és a szokványos posvány helyett valami szívmelengetővel térnének vissza a jelzett sörkategória kedvelői közé. Ha errefelé jársz és valahol rábukkansz, próbáld ki, érdemes.

Adatlap:

Név: Schremser Vienna
Szín: aranysárga, opálosan áttetsző
Hab: viszonylag gyenge, gyorsan felszakadó
Illat: mézes, citrusos, könnyed
Íz: A szűretlen lager alapízét erősen fejbekólintó méz, citrus, határozott kesernyés utóízzel
Alkotóelemek: ötféle maláta, komló, víz
Alkoholtartalom: 4,8%
Ár: 3,20 EUR
Teszt helye: Polka Dot, Bécs
Teszt időpontja: 2019.07.16.
Egyéb kiadások: üveges, 0,33 l

Értékelés:

Íz: 7/10
Külalak: 6/10
Extrák: -

Első áldozatunkért nem kellett sokat sétálnunk, jelenlegi lakhelyünktől ugyanis két villamosmegállónyira található az Ottakringer sörgyára. Ez a hely majd külön is megér egy misét, de most maradjunk az egyik legosztrákabb, sőt legbécsibb sörfajtánál, aminek van Ottakringer verziója is: ez pedig a Zwickl, és abból is a vörös.

Persze mai tesztünk alanyának eredete német, a Zwickelbier ugyanis német találmány. Az előtag a Zwickelhahn az erjesztőtartályra szerelt speciális csapszerkezet neve, amelyet általában a tartály teljes magasságának harmadánál találunk - itt már nincs sem üledék, sem hab, legalábbis jó esetben, és ezen a csapon keresztül kóstolja meg a sörfőzőmester a készülő nedűt. A Zwickelbier általában (de nem mindig) alsó erjesztésű, visszafogott szénsavtartalmú, és általában egyszerre kesernyésebb és édesebb a normál lagernél, többek között a szűretlensége és magas élesztőtartalma okán. Pont ezért csapolva, vagy frissen az igazi.

Vörös zászló leng, lengeti a kevés szénsav

Az osztrák Zwickl ezekre az alapokra épít, a bécsi sörfőzdék egyik kedvelt, és kellően helyinek tartott alapköve. Létezik belőle "sima" és vörös, mindkettőt érdemes kipróbálni, ha az egykori császári városban jártok. Az Ottakringer egy ideig saját név alatt, majd a Gold Fassl márka alá átcsoportosítva készíti a Zwickl Rot sörét, ami az alapból is jellegzetes, egyszerre savanykás, kesernyés és épp egy picit édes Zwickl ízvilágot pont úgy bolondítja meg, mint ahogy a speciális malátázás folytán keletkező vöröses szín a kinézetet. Az íz ugyanis egy picit sötétebb, karamellásabb a világos tesónál, épp csak annyira, hogy egy kis extra testet kapjon.

Mivel a sörfajta sajátossága, hogy erős maláta- és élesztő-tartalommal bír, valamint a szűretlensége okán eleve viszonylag óvatos szénsavtartalommal rendelkezik, leginkább frissen, csapról fogyasztandó, üvegből már egy fokkal visszafogottabb az élmény, dobozos verzióban pedig eleve nem is forgalmazzák. Tipikus nyári sör, nem a nagyon lájtos fajtából, hanem abból, ami gyorsan és hidegen fogyasztva a keserű-savanyú tulajdonságok miatt remek szomjoltó. Viszont egymás után több korsó már elnehezíti az embert, semmiképp sem az a légies típus. Alkoholtartalma 5,2 százalékos, és érzésre sem tolakodó.

A szakszerű csapolás után erős, tömör habot kapunk, ami inkább a sör ízeinek kesernyés részét hordozza, viszont a gyenge buborékfelhozatal miatt gyorsan le is apad. Összességében egy érdekes, jellegzetes, bár nem extrém módon kiemelkedő élmény, Bécsbe látogatóknak mindenképpen ajánlott kipróbálni - már csak azért is, mert Magyarországra az Ottakringertől csak a "sárga" alapváltozat jut el, az is leginkább dobozos formában, és aki csak ezt ismeri a gyártótól, nagyon kellemesen csalódhat a Zwickl Rot megkóstolása után.

Adatlap:

Név: Ottakringer Zwickl Rot (palackozva érdekes módon Gold Fassl logót kap)
Szín: enyhén vöröses világosbarna
Hab: erős és rugalmas, de gyorsan felszakadó
Illat: egyszerre kesernyés és édeskés, fűszeres csiklandozással
Íz: A jellegzetes, a savanykás-kesernyés-édeskés szentháromság közepén tanyázó Zwickl ízt manófülnyi karamell és csokoládé utóíz kíséri. Elsőre friss, de sokadik kortynál már a lager sörök nehézségéhez közelít, nem "gyorsan ledöntős" típus.
Alkotóelemek: árpa- és búzamaláta, komló, komlókivonat, élesztő, víz
Alkoholtartalom: 5,2%
Csapolt ár: 3,80 EUR
Teszt helye: Polka Dot, Bécs
Teszt időpontja: 2019.07.16.
Egyéb kiadások: üveges, 0,5l

Értékelés:

Íz: 6/10
Külalak: 7/10
Extrák: -

Sör nélkül élni lehet, csak nem érdemes. Hű, ez most olyanra sikerült, mint egy Oravecz Coelho idézet, de legalább igaz. Lényeg a lényeg: csináltunk egy sörösblogot, mert egy korábbi próbálkozás óta hiányzott ez az életünkből, meg ha már amúgy is iszunk malátát, búzát és komlovat, miért ne írnánk róla? Szóval hajrá, indul a SCHÖR-TE.

Már több mint tíz éve annak, hogy a Szabadcsapat tagjaként írtam néhány tesztnek álcázott élménybeszámolót különféle sörökről a szép emlékű Sörgerilla blogra. Aztán az mindenféle okok miatt elfonnyadt, én meg csak ittam a söröket anélkül, hogy írtam volna róluk. Minő hanyagság. Pedig jártam azóta is szanaszét a világban, ittam nagyon rosszat Tajpejben, semmilyet Dubajban, gyengét Las Vegasban, de meglepően zseniálisat Spanyolországban, megérdemelten tökéleteset Belgiumban, és így tovább. Három éve pedig átköltöztem Bécsbe, ezért az utazás nélkül elérhető sörkínálat is jóval szélesebbé vált, hiszen a jóféle osztrák kocsmákban még az alapszintű csapolt is valami jóféle helyi márka, a választék pedig a legtöbb helyen teljesen kielégítő.

Több legyet egy csaposra!

Persze egyáltalán nem csak bécsi sörökről lesz szó, egyrészt a környéken megvásárolható nemzetközi kínálatból is szemezgetünk majd, de vendégposztok formájában szó esik néha másik kedvencem, a whisky egyes gyöngyszemeiről, és olyan helyeket is bemutatunk, amelyeket érdemes meglátogatni akkor, ha Bécsben jártok, és nem az unalomig ismert sörintézményekbe vágytok. Meg persze, ha épp valamilyen "még külföldibb" utazás ugrik elém, ott sem hagyom ki a helyi választékot sem a kocsmák, sem a nedűk terén.

Másrészt segítségemre lesz sörfogyasztásban szintén jeleskedő menyasszonyom, Vica is, aki saját látásmódjával járul hozzá a bemutatókhoz és tesztekhez - vigyázat, ha arra vártok, hogy majd cukimuki, rózsaszín mázas beszámolókat ír, csakódni fogtok, ő is afféle rock'n'roll chick, aki a "gyengébbik nem" kifejezés hallatán beveri az orrod, hogy bizonyítson. Szóval ő sem a Null Komma Josefet fogja tesztelni, és az értékeléssel sem lesz óvatos. Aztán meg ki tudja, hátha visszatérnek majd régi Sörgerillás társak is saját tapasztalataikkal, és érdekes tájakon járó vendégposztolóktól is szívesen várunk hozzájárulásokat helyi képek és élménybeszámolók képében. Meg persze hozhattok nekünk sört is. :)

Na, elég is a szóból, kiszáradtunk. Egészségetekre, érezzétek jól magatokat a blogon, és igyatok finomakat (felelősséggel persze, mert az íz a fontos, nem a macskajaj).

Sörre fel!
BZ