SCHÖR-TE

Sörök, helyek, tesztek, beszámolók Bécsből és a világból

Az eltűnt Balatoni Világos nyomában

2019. augusztus 02. 11:41 - BZ the original since 1974

balatoni-vilagos-001.jpg

Amikor bécsi otthonunkban a jobbnál jobb sörök közepette tervezgettük szokásos balatoni nyaralásunkat, elhatároztuk, hogy közben a sörblogra teszteljük majd a tó ikonikus sörét. De ideérve kiderült, hogy a Pocsolyai Villámgyors nincs többé.

Úgy 15 éve a Káli-medence szerelmese vagyok annak ellenére, hogy gyerekkorom minden nyarát a déli parton, Szárszón töltöttem. Épp ezért idén is egyértelmű volt, hogy a kedvenc helyünkre, Kővágóörsre megyünk pihenni: a csodaszép környék, a hiperbarátságos emberek, a közeli Balaton mellett általában a zseniális borászatokat szoktuk emlegetni, amikor valaki megkérdezi tőlünk, miért kedveljük ennyire a környéket. Na de azóta lett egy sörblogunk, és leginkább a kölyökkori, szárszói emlékek miatt jött elő az ötlet: a nyaralás alatt a sok osztrák sör kontrasztjaként teszteljük le az ikonikus Balatoni Világost.

Megérkeztünk, bolt 1, semmi, bolt 2, semmi, bolt 3, semmi... és egyre gyanúsabb lett a dolog. Aztán szép lassan kibukkant a ködből a szomorú igazság: ugyan a Balatoni Világos már amúgy is amolyan újragyártott retródivat volt, de másodszor is elkaszálták. Szóval teszt helyett jöjjön az emlékezet, adózzunk visszafogott tisztelettel a boldog békeidők / átkos korszak (tessék válogatni) nyaralópiája előtt.

Volt benne patkány vagy nem volt benne patkány?

Az eredeti Balatoni Világost feltehetőleg nem azért ittuk, mert annyira szerettük, hanem azért, mert a mindenhol megtalálható Kőbányai mellett a Balaton környékének leggyakrabban fellelhető sörfajtája volt. Eredetileg a Kanizsai Sörgyár készítette, de az üzemet 1999-ben bezárták, és a kék alapú sörcímkét jó ideig nem lehetett látni sehol. Aztán a Dreher megszerezte a jogokat és a 2000-es évek második felében újra gyártani kezdte, egyrészt meglovagolva a Tisza cipős, Márka meggyes retróhullámot, másrészt mert az olcsó sörök kategóriájában bizonyára jól esett egy kis változatosság.

balatoni-vilagos-004.jpg

A gyerekkoromból persze már nagyon homályosan ködlik fel az eredeti sör íze (apropó, ha már ezt a szót használtam, egy csomóan Balatoni Homályosnak is hívták, leginkább a kissé hullámzó minőség miatt, ami néha zavaros sárgaságot adott az italnak). Meg hát ugye eleve a 80-as évek elejétől ittam stikában sört, amikor azért még nem a változatosság volt a kulcsszó a magyar választékra, így aztán annyi ragadt meg bennem, hogy a Kőbányainál valamivel frissítőbb íze van, az utóíze viszont valamivel kesernyésebb. Röhögni fogtok, de jóval később Kanadában a lájtos amerikai sörök íze emlékeztetett rá valamelyest, csak épp a homály nélkül. Ja, és a pocsolyaszag... Akkoriban bizony azon is szórakozott a nép, hogy biztos azért Balatoni, mert az illatban a sör sajátja a rohadó nádas alatti iszappal keveredik...

A 80-as években eléggé elterjedt volt az a szóbeszéd, miszerint a magyar sörökben már többször találtak egészben vagy darabokban patkány-maradványokat. Az urban legend kategóriás sztorikban ugyanúgy előkerült a Kőbányai és a Balatoni neve, és néha patkány helyett egerekről meséltek, mindenesetre már akkor is sokfelől hallottunk hasonló történeteket. Jómagam egyszer sem haraptam rá a sörben ragadt rágcsálókra, ennyi tény, egyesek persze azóta is váltig állítják, hogy látták, ahogy a sörgyárak erjesztő medencéiből halásszák ki a tetemeket a jómunkásemberek. Ez mondjuk elég fura lenne, lévén a korabeli sörgyárak zárt rendszerben erjesztettek, ezért ha volt is bármilyen valóságtartalma a legendának, az inkább a visszavitt zöld és barna üvegek kissé kevéssé higiénikus mosási folyamata miatt lehetett - ha valaha is volt állat a sörben, az legfeljebb a palackmosási folyamat közben kerülhetett oda, de igazából egy patkánynak az égvilágon semmi keresnivalója nincs egy vegyszerszagú, üres üvegben. Szóval urban legend szinten aranyos emlék a sztori, de amíg nem látok róla képes bizonyítékot, addig elhelyezem szépen a legendás lottósorsolás "hatos... f'szt, kilences" bekiabálása mellé.

balatoni-vilagos-003.jpg

Kérészéletű visszatérés

A 2000-es évek újrakiadását párszor kóstoltam nosztalgiából, de igazából nem hagyott bennem mély nyomokat, akkor azért már kissé szélesebb látósörrel (bocs) rendelkeztem, és a továbbra is inkább könnyedebb, alkoholtartalom terén is visszafogott Balatoni nem vált régi-új kedvencemmé. Érdekes, hogy az eredeti sör 5 százaléka helyett csupán 3 százalékos alkoholtartalmú rebootban az árpamaláta és a komló mellett kukoricagrízt is használtak, ami egy kicsit a kesernyésséget emelte. Nos, lehet.

Sajnos a nosztalgiafaktor sem volt teljes, mivel az eredeti sörcímke helyett egy arra valamelyest hasonlító, de modern hipszterfaktort is hozzáadó új papírral díszítették, ami dizájnerszemmel nézve inkább volt ronda és ízléstelen, mint jó érzéssel nosztalgikus. A "könnyed, lágy íz" feliraton mindenesetre jókat szórakoztam, a marketinges bizonyára nem a tenyeres-talpas múlt, hanem a mindent megszépítő retró irányából próbált közelíteni, de ennyi erővel a dianás cukorkára is rá lehetne írni, hogy selymes simgatás az érzékeknek.

balatoni-vilagos-002.jpg

Az újrasör íze mindenesetre leginkább a kukoricagríz keserűje volt némi posvánnyal futtatva, a maláta testét csak a legnagyobb jóindulat mellett lehetett ráfogni. És igen, minden egyes alkalommal ittam utána egy cukor nélküli limonádét, mert kellett valami, amitől egyrészt elfelejtem az összhatást, másrészt tényleg oltja a szomjam.

Most, hogy így összefoglaltam a kölyökkori, valamint az újrasörös emlékeimet, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is olyan hatalmas nagy baj, hogy nem jött össze az a teszt. Felhábortó módon inkább iszom itt egy hétig a jobbnál jobb borokat (Pálffy, Káli Kövek, Kőróka és a többiek, ha erre jártok, érdemes tenni egy körutat), aztán jövő héten visszatérek az osztrák finomságok barátságos ölelésébe.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://schorte.blog.hu/api/trackback/id/tr5814991684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Urancityhero 2019.08.03. 21:21:57

Igazi fertelmes mocsok volt mindig is...

élveteg 2019.08.03. 22:34:31

Azt nem tudom hogy patkány volt-e benne de hogy a világ legszarabb löttye volt az egész biztos

Dezsö Kiss 2019.08.04. 01:50:44

pont olyan fasza minöség volt,mint a Kinizsi egykoron.
Miért nem lehetett magyarországon finom söröket csinálni?

acycloren 2019.08.04. 10:04:56

Nem is tudom, hogy ezek a régi magyar patkánysörök vagy az egykori Plus diszkontos, illatukban és utóízükben a bőrgyári szennyvizet a poshadt gimicsizmával elegyítő nedűeket utáltan-e jobban.
Persze egyszer megveszi az ember, hogy lássa, milyen lehet. Aztán feltör az orrba az a posványszag.

acycloren 2019.08.04. 10:07:02

@Dezsö Kiss: Szerintem ma se nagyon van Magyarországon jó üzemi sör. Főleg ha megkóstolod a magyarországi gyárakban készült Kozel és más külföldi söröket. Nem tudják a magyarok azt a minőséget hozni.

Crip Lee 2019.08.04. 11:51:26

A Balatoni Homályos volt szerintem a legrosszabb sör evör!!
Ha csak rágondolok arra a posvány savanyú ízére hányhatnékom van.

konrada 2019.08.04. 12:23:42

... azért az még más világ volt. A hiánykorszak idején azért nem esett rosszul még a homályos se, amikor 2 napos szárazság után a zamárdi közértbe érkezett belőle, és szatyor hiányában televásároltuk a farmergatyát (szára bekötve, válon) és azt reggeliztük, mert akkor még hidegen iható volt, az azért jó volt.
... de sanszos, hogy csak azért, mert 18 évesek voltunk, és nem volt más. ;)

Aurevol 2019.08.04. 12:40:21

Az anekdotákon kívül volt egy valódi oka is a zöldüveges népszerűségnek. Korabeli logisztika úgy hozta, hogy a söröket egyszerű drótháló mögött, háznyi magasságra tornyozva tárolták a napon a starndbüféknél. Nem csak a göngyöleget, de a "friss" árut is. Szállítás is nyitott platós teherautón történt, se ponyva, se doboz. A zöld üveg a barnához képest jobban védi a sört az UV-fénytől, így lassabb a bomlás, poshadás a zöld üvegben. Egyébként ha kifogtál egy tényleg friss szállítmányt, akkor azért a Balatoni is hozta mai 198,- Ft-os sörök szintjét, csak az eltarthatósága volt kritikán aluli.

bohumil stejskal 2019.08.04. 12:48:02

Csak hogy eloszlassuk a kételyeket, a hatosfasztkilences nem csak legenda. :)
youtu.be/bI0dtt_W6EE

danesdzsu2 2019.08.04. 13:57:36

@bohumil stejskal: sőt holnap Balatoni Világost is tudok fotózni, munkahelyi hűtőmben az van.

danesdzsu2 2019.08.04. 13:57:37

@bohumil stejskal: sőt holnap Balatoni Világost is tudok fotózni, munkahelyi hűtőmben az van.

elmeherceg 2019.08.04. 16:44:51

@Aurevol: ez pont fordítva van A barna üveg véd valamivel jobban az uv fénytől.

elmeherceg 2019.08.04. 16:47:13

A kukoricagríz meg penetráns édes ízt ad a sörnek, nem keserűt. Ha keserűt adna, már a minimális komlószármazékot is kispórolnák belőle.

Aurevol 2019.08.04. 17:09:52

@elmeherceg: A vörösbarna üveg jellemzően 610-620 nm hullámhosszt szűr, a zöldeskék pedig jellemzően 450-480 nm-t. Ennyi.

acycloren 2019.08.04. 17:30:04

@Aurevol: Apám mindig csak barna üveges sört vett, mert szerinte az jobb, mint a zöld. Persze nem volt fizikus vagy vegyész, csak simán alkesz.

bohumil stejskal 2019.08.04. 17:55:06

@acycloren: gondolom szart a nanométerekre, rendes ember amúgy sem hagy időt a sörnek megromlani... :)

sóskatáska 2019.08.04. 17:59:57

A Pécsi sörgyárban a '80-as évek ben a felújitásnál egy kőmüves belefulladt az erjesztőkádba, de előtte még ötször kimászott hugyozni.

Leooo 2019.08.04. 23:41:50

@élveteg: Nnna, azért a Lóbányai Homályos fénykorában nagyon ott volt a szeren, annál kevés szarabb un. "sör" volt anno...Talán a rettenetes lengyel mézsör(miód pitny), meg a mezítlábasan palackozott sima táncos Zywiec tudta alulmúlni.

acycloren 2019.08.05. 15:17:39

@Leooo: A Zywiec simán hozta szerintem a Borsodi színvonalát.
A mézsör meg egy különlegesség, össze se lehet hasonlítani a Kőbambival.

Terror Dzsoni 2019.08.05. 16:33:00

www.youtube.com/watch?v=jJEu4PSqAXM

Akkor itt a legenda igazolása... Te aztán képben vagy bazzeg...

nyu 2019.08.06. 02:59:27

Füreden milyen sört palackoztak a nyolcvanas években a Perczel Mór/Hunyadi sarkon?
Vagy az csak sörlerakat volt? (Most festékbolt van a helyén)

Egyszer a hajógyári munkás szomszédunk a szokásos esti sörét próbálta magáévá tenni, csak éppen egy siklót talált a palackban, úgyhogy a káromkodását még egy utcával odébb is lehetett hallani.
Ha jól rémlik, ő a balatonit favorizálta, mert az volt akkoriban a legolcsóbb sör.

bergengóc 2019.08.07. 13:47:21

Árok partján görbe sövény,
hogy kerül a sörbe görény?

Aurevol 2019.08.10. 16:15:39

@nyu: Ha jól emlékszem Puskás Öcsit fűzte be valami korai vállalkozó, és Puskás sör készült ott, de hamar lehúzta a rolót. Ugye ez még jóval a mai Puskás-marketing előtt volt.

Masoko 2024.11.01. 07:38:07

Igaz, h ez nem Balatoni világos, hanem Balaton világosi (és még igaz is) ellenben érdemes megkostolni: www.beerselection.hu/hedon-balatonvilagosi
süti beállítások módosítása