SCHÖR-TE

Sörök, helyek, tesztek, beszámolók Bécsből és a világból

Így igyál nyarat egy randa október közepén

2019. október 16. 14:43 - BZ the original since 1974

Murauer Weissbier teszt

murauer-weissbier-001.png

A Murauer Weissbier konkrétan visszahozza a júliust még akkor is, ha odakint a jóravaló sógorok már a halloweeni díszítést pakolgatják az utcákra.

Van egy hangulatos vendéglő a Mariahilfer, avagy a Győzike szerint Mániastimfelfrassze közelében, de a bevásárlók zajától azért már biztos távolságban, ahol viszonylag gyakran megfordulunk. Ez a Gumpendorfer Stube, ahol egyrészt hihetetlenül kedves magyarok a házigazdák, de szerencsére egyáltalán semmi nyoma a magyarosch túlpörgésnek, sőt: teljesen "osztrákosch" a hely megjelenésestül, választékostul. És még ezen belül sem az a turistalehúzós, sztereotíp műintézményről van szó, inkább egy olyan kedves kis helyről, ahol nyugodtan elsörözgethet, aki csak ennyire vágyik, de egész pofás ételekre is rá lehet ugrani, és még kocsmakvízekbe is bele lehet szaladni. Na, de amiért felhoztam a helyet, a náluk folyamatosan megtalálható Murauer Weiss, ami mindamellett, hogy semmi egetrengető extrát nem kínál, szépen az arcunkba tolja a nyarat még akkor is, ha odakint már trutymákos, tíz fokos undor-ősz vette át a hatalmat.

Váratlan nyárbomba

Ha valaki csak az üvegét nézi, a Murauer Weissbier bizony nem nyújt túlzottan sokat, a fehér címke egyszerű dizájnja bizony nem az a gourmet-csalogató látvány, de szerencsére mi legelőször csapról kaptuk a mannát. Úgy pedig teljesen meggyőző a látvány, a bőzasárga, szinte teljesen átlátszatlan alap mindenféle zavarosságot nélkülöz, mondhatni, "egyben van", ahogy a tetején a viszonylag vastag és közepesnél kicsit erősebb hab is. Ez utóbbi már ízben is jól átadja, mire számíthatunk, amikor elérünk az első kortyig: brutális mennyiségű citrom és édeskés banán aromája ellensúlyozza a szűretlen, komlós alapokat. Amikor már "a levet" iszod, pontosan ugyanezt kapod, csak még jellegzetesebben. Nincs benne semmi tolakodó, ehhez képest viszont irtózatosan frissítő. A citromossága már-már olyan szintű, hogy teljesen idiótának néznénk bárkit, aki még egy citromszeletet is bele akarna csavarni vagy pottyantani. Az már inkább limonádé lenne... Még szerencse, hogy Ausztriában eleve nem divat a búzasört utólag szétcitromozni.

murauer-weissbier-002.png

Bár eleve inkább a lager és pils jellegzetessége az, hogy egy idő után meglassul az ember ivás közben, és a búzasörök ezekhez képest sokkal jobban csúsznak, a Murauer Weissbier még ebben a kategóriában is elöl jár, extra gyorsan le lehet zúdítani a szervezetbe anélkül, hogy némi szünetet kellene beiktatni. Érdekes itt a tesztelő páros kétféle tapasztalata, Vica szerint ugyanis egy idő után (tehát azért nem az első korsónál) már megüli a gyomrot, de nálam pont az ellenkezője igaz, itt bizony vigyáznom kell a mennyiséggel, mert nem a nehéz-gyomor érzés, hanem a fej koppanása jelezné számomra, hogy túlmentem a határon. Az 5,4 százalékos alkoholtartalmat egyébként egyáltalán nem érezni, üdítő (de nem üdítőitalos) érzés az első kortytól az utolsóig.

Ha valami negatívat is kell említenem (márpedig a pontszám azért nem maximális, tehát egye fene, kell), az talán pont ebből a hihetetlen friss, villámgyorsan iható tulajdonságból következik, mivel alig jön át egy igazán sajátos karakter, a felelősségteljes fogyasztás után annyit érzünk majd, hogy lecsorgott a torkunkon egy adagnyi nyári emlék. Igaz, pont emiatt aztán könnyen rávesszük magunkat, hogy újra felfrissítsük magunkat és az emlékeket, szóval jöhet a következő kör. És bár ez nem épp egy sörgourmet álma, de a termék eladhatóságára és szerethetőségére mindenképpen jó hatással van.

Nyolcan, mint a sörösök

Murau Ausztria középső részén található, és a legtöbb magyar talán a sípályáiról (és hüttéiről) ismeri, így aztán talán több schnaps, forralt bor és puncs is fogy hóekézés közben, mint sör. Pedig a környéken már a 13. század óta főznek sört az oda települő szerzetesek, és már 1298-ban rendeletet is hozott a városi tanács a helyi sörök összetételéről, valamint a söröskorsók kialakításáról. Csak pontosan, szépen, nemde?

Maga a Murauer Brauerei 1495-ös alapítású, és azóta nagyobb sörgyárrá nőtte ki magát, tehát aki kis, eldugott főzdét keres olyan főzetekkel, amelyeket az átlagos kóstoló csak nehezen találhat meg, akkor bizony keresgéljen máshol. Viszont ezért cserébe a Murauer sörei komoly minőségellenőrzésen esnek át, emellett egy egyedülálló összefogással is ápolják a hagyományokat. Ez pedig a Culturbrauer kezdeményezés, amely 8 közepes méretű sörgyárat fog össze, akik együtt is hirdetik termékeiket, gyakran találkoznak tapasztalatcsere céljából, és igyekeznek népszerűsíteni az osztrák sörkultúrát.

Ezúton is kívánunk nekik további gyümölcsöző összefogást és még sok jóféle sört: a Murauer Weissbier ugyan nem az egyediség csimborasszója, de kiválóan itatja magát, és a karakteresség terén tapasztalható apróbb hiányosságait szerethetőséggel és frissítő hatásával egyensúlyozza, szóval tessék szépen kipróbálni.

murauer-weissbier-003.png

Adatlap

Név: Murauer Weissbier
Szín: búzasárga, szinte teljesen átlátszatlan
Hab: közepesen tömör, vastag, ízes, a korsó közepéig simán megmarad
Illat: banán és citrom minden mennyiségben búzával megszórva
Íz: a lehető legjobb értelemben tipikus búzasör-íz erős banános felhangokkal, és olyan citromossággal, hogy aki extra citromszeletekkel próbálkozik, az konkrétan limonádét akar, nem sört
Alkotóelemek: búzamaláta, árpamaláta, komló, élesztő, víz
Alkoholtartalom: 5,4%
Ár (0,5l): 4,20 EUR
Teszt helye: Gumpendorfer Stube, Bécs
Teszt időpontja: 2019.10.14.
Kiszerelés: csapolt
Hová ajánljuk: nyáron bárhová a vízpartoktól a baráti tivornyákig, de még szezonon kívül is kellemes nyáridéző egy jól bemelegített kocsmában.
Mihez ajánljuk: kevésbé erős ízek, inkább ropogtatnivaló, nagy tál sült krumpli, amit körbeül a csapat, és falatozás közben fogy a Murauer. A főzde szerint a legjobb párosítás a szalonnás, kakukkfüves leves cipóban - egyszer ezt is kipróbáljuk, ígérjük.

Értékelés

Íz: 6/10 (Vica), 7/10 (BZ), átlag: 6,5/10
Külalak: 6/10 (a sör maga kitöltve szép, az üvege viszont sajnos semmi extra)

Szólj hozzá!

Csodás sörbe gyúrták a kávét az osztrák írek

2019. október 01. 14:21 - BZ the original since 1974

Madra Rua Nitro Red Ale teszt

madrarua-cps-000.png

A világ mindenféle tájáról ittunk már sok ezernyi sörfajtát, és úgy gondoltuk, minket már nem lehet meglepni. Tévedtünk. A bécsi Charlie P's söröző számára készített red ale szívtájékon rúgott a lehető legszeretnivalóbb módon. Ráadásul csak egyetlen helyen iható és még haza se lehet vinni, mert palackozva nem létezik.

A Charlie P's egy jóféle söröző Bécs belvárosának szélén, a Votivpark mellett, a Votivkirche árnyékában. Már régóta szemeztünk a hellyel, és Vica egyszer "tesztfüggetlenül" be is tért egy barátnős beszélgetős estére, és rögtön jelezte, hogy ez bizony tesztre termett hely. Önmagában a söröző-étterem is megér egy misét (nemsokára visszatérünk rá egy külön hely-bemutató formájában), de amikor gyanútlanul ráböktünk az itallap egyik sorára, majd megérkezett a hozzá tartozó sör, azonnal tudtuk, hogy ennek az italnak egy külön fejezetet kell szentelnünk. Ez lenne az.

Ausztriába szakadt ír tündérek barna anyateje, vagy mi

A Madra Rua Nitro Red Ale alapja valahol az ír vörös ale-eknél keresendő, eddig a név alapján könnyen el is juthatunk, de az említett kategória édeskés, néhol már kissé geil megközelítése helyett valami teljesen más fogadott az első kortynál. Olyasmi az élmény, mintha összekevernél egy adagot egy hagyományos vörös ale-ből, adnál hozzá erős mennyiségű édes tejeskávét, fahéjat, karamellt, és az egészet a szűretlen sörök sűrűségére mixelnéd, miközben végig egy ír fekete sör receptkönyvéből dolgozol. Ugye, hogy teljesen összevisszán hangzik? Pedig azt tessék elhinni, hogy az összhatás ehhez képest olyan szinten egyben van, mintha így folyna valamilyen ír szikla eldugott forrásából, miközben sidhe-ek táncolnak körbe és dalolnak Tír-na-nÓg álombéli földjeiről.

A tetején olyan hab van, amit simán rátennénk egy kávés francia krémes tetejére. Tudjuk, nincs olyan, hogy kávés francia krémes, de ha lenne, ez lenne rajta, és kész. Sűrű, már-már krém állagú, és ízre is keserédes, kávés, pudingos hatású. És ami a legjobb: ugyan csapolás után egy ujjnyi van a habból a korsó tetején, de ivás közben végig megmarad ugyanez a vastagság, és egészen az utolsó kortyig adja hozzá az extra ízélményt a sörhöz.

madrarua-cps-001.png

A sör maga pedig a fent már megénekelt ízekkel operál, kicsit édes, de annyira, hogy ne legyen túlzás, kicsit keserű, de csak annyira, hogy ne kelljen hosszabb szüneteket tartanod ivás közben, és a sűrű, kissé az ír fekete sörökre emlékeztető alapok ellenére is hihetetlenül friss az összhatás. A Charlie P's-ben fél literes a korsó, de őszintén megvallva az első adag villámgyorsan gurult le belőle, és ugyanilyen gyorsan a végére jártunk volna akkor is, ha imperial pint lett volna a mérték. Vagy liter. Vagy kettő. Mert borzalmasan itatja magát a Madra Rua, és ezért a második körben kifejezetten vissza kellett fogni magunkat, hogy lassan, ízeket körülhatárolva, fotózva, jegyzetelve fogyasszuk.

madrarua-cps-003.png

Harang helyett biosör

Az idáig ecsetelt sörcsoda a Gusswerk Brauerei főzete, ráadásul egy olyan különleges kiadás, amelyet sehol máshol nem lehet megkóstolni, csak a bécsi Charlie P's-ben, tehát sem üveges formában nem létezik, sem pedig csapon nem csíphetjük el máshol (még a Gusswerk saját sörözőjében sem). Pedig bizony ezt a sört legszívesebben terítenénk az egész világon, hogy új kötelező mércét állítsunk minden más sörfőzde és gyár elé, de igazából ez sem rossz így. Van egy olyan hely, ami a mi titkunk és privilégiumunk: itt van a közelünkben, nekünk negyed óra villamossal, de a magyar olvasóknak sem istencsapás egy pár órás út Bécsbe, és csak röhögünk a világ többi részén, amiért nekik nem adatott meg ez a manna.

De most vissza a főzdéhez! 2007-ben nyitották meg, először Salzburg város északi részén, méghozzá egy történelmi harangöntöde helyén. Harang helyett teljesen mást öntöttek, és látánk, hogy ez bizony jó. Aztán épp a tisztasági és bio célok könnyebb betarthatósága végett 2013-ban elköltöztek Salzburg agglomerációjába, Hof bei Salzburgba, és a tulajdonos, Reinhold Barta sörmester vezényletével egy csomó kifejezetten érdekes főzetet készítenek azóta is.

A Gusswerk egyébként teljesen bio főzde, egyrészt folyamatosan ellenőriztetik magukat nemzetközi és osztrák szervezetekkel, és évente megújuló igazolásokat kapnak arról, hogy a termékeik tisztán bio alapanyagokból készülnek. A fenti tisztasági és ellátási rendeleteknek megfelelő gabona közvetlenül osztrák és bajor termesztőktől érkezik, a komlót a Bodeni-tónál található Tettnangból szállítják, míg a víz kizárólag a főzde mellett található tiszta forrásból származik. Mindenféle kémiai és gyors erjesztési eljárás nélkül készül az összes italuk, és még a vizet sem kezelik semmilyen kémiai úton. Megannyi piros pont, de persze mindez maradhatna akár környezettudatossági tényfelsorolás is, ha nem lenne eleve tökéleteshez közeli az általuk készített sör. De bizony a Madra Rue Nitro Red Ale olyanra sikerült, hogy az általunk adott kilences is már a tízest karcolgatta, és ilyen még nem fordult elő a praxisunkban. Csak azért veszünk egy ír zöldre festett bajor kalapot, hogy megemelhessük előttük, az olvasóknak pedig csak ajánlani tudjuk, hogy egy bécsi kirándulás során ejtsék útba a Charlie P's-t ezért az élményért. Megéri.

madrarua-cps-002.png

Adatlap

Név: Gusswerk Madra Rua Nitro Red Ale
Szín: vöröses árnyalatú középbarna
Hab: erős, tömör, krémes, már-már pudingos állag, végig megmarad
Illat: elsőre az ír fekete sörök illata csap meg, aztán belemászik egy nagy adag tejeskávé és fahéj
Íz: fekete sörös alap karamellás édességgel, irdatlan mennyiségű kávés extrával, fahéjjal, megfejelve olyan szűretlen állaggal, mintha már harapnod kéne
Alkotóelemek: négyféle bio maláta, kétféle bio komló, élesztő, forrásvíz
Alkoholtartalom: 4,7%
Ár (0,5l): 5,20 EUR
Teszt helye: Charlie P's, Bécs
Teszt időpontja: 2019.09.26.
Kiszerelés: csapolt
Hová ajánljuk: bárhová ajánlanánk, de mivel csak egyetlen helyen lehet helyben fogyasztani, ezért oda.
Mihez ajánljuk: grill ételekhez, húsokhoz, a Charlie P's kiváló hamburgereihez.
Érdekesség: kizárólag a bécsi Charlie P'-s számára készül, teljesen bio alapanyagokból és módszerekkel.

Értékelés (Vica és BZ egybehangzóan)

Íz: 9/10
Külalak: 9/10

Szólj hozzá!

Bécsben megittuk Kádár Jánost!

2019. szeptember 13. 14:47 - BZ the original since 1974

Stari Visszhangos és Fehérlófia dupla teszt videós élménybeszámolóval

stari-002.png

Balatoni világos helyett Balatoni kézműves, és egyből dupla: egy levendulás és egy búza jött velünk Bécsbe, hogy ott kóstoljuk meg. És hogy jön ide Kádár apánk? Azt is elmeséljük. Sőt, olyat is csináltunk, amit eddig sosem: levideóztuk a kóstolást és az első véleményeket.

Amikor úgy másfél hónapja a Balaton-felvidéken nyaraltunk, nagy elhivatottsággal próbáltuk megkeresni a néhány éve újra elindított Balatoni világost, de aztán "sajnos" rá kellett jönnünk, hogy a nosztalgiából újra előkapott nyári szoc-sör gyártását ismét beszüntették. Oké, nem hullattunk utána krokodilkönnyeket, de azért tetszik érteni, kölyökkorunk íze volt. Mindenesetre gyorsan körbenéztünk, találunk-e valamilyen igazán balatoni ízt, amit kipróbálhatnánk itt a blogban. Ekkor bukkantunk a tapolcai Stari márkára, amiből kétfélét hoztunk haza: a búzasör-mániám miatt az én választásom a Fehérlófiára esett, Vica pedig mindent imád, ami levendulás, szóval ő a Visszhangos nevű főzetet kapta le a polcról.

Kádár János reloaded

Egy hónappal később egy bécsi parkban ültünk, és azon gondolkoztunk, legyen valami provokatív címe a bejegyzésnek, mert ugye egyi jól megválasztott cím adja el a cikket. Terhes férfi madarat szült. Túlélték, mégis meghaltak. Értitek, no. Szóval valami olyasmi mentén indultunk el, hogy Fejre állt a világ: magyar sört ittak egy bécsi parkban! (Esetleg egy jól beillesztett Hoppá! Vagy Felháborító! még belefért volna az elejére.)

Aztán előszedtük a hátizsákból a kedvenc kóstoló-korsónkat, majd pedig a kellemesen behűtött Stari övegeket, és a Fehérlófia címkéjét tüzetesebben megnézve mindketten egyszerre nevettünk fel: de hiszen ez Kádár János! Tessék szépen megnézni, itt van, ni:

stari-001.png

Gyorsan eláruljuk (egyben elnézést is kérve az illetékestől), hogy a képen az alapító, Starcsevics László látható, csak megtréfált a grafika egyszerűsítése: itt bizony mindketten a hatvanas évek Kádár Jánosát látjuk azóta is, ahogy búzakalászok között függeszti reménykedő szemeit a következő ötéves terv horizontjára. De miután ezen kellőképpen jót derültünk, ideje volt megkóstolni mindkét delikvenst, szóval jöjjön a teszt, először videón, aztán szövegben is!

Photoshop-baleset és dula a leven

Mielőtt a korsóba öntöttük a Visszhangos nevű levendulás sört, nem tudtuk nem észrevenni az enyhén túlhúzott színvilágú, mindenféle grafikai elemmel bőven megtömött címkét, amely egyszerre sugároz vaporwave életérzést és hipszteresített magyarosch hangulatot. Vica imádta, mert ő minden ilyesmit imád, nálam viszont egyik szakmámból kifolyólag azért jóval szerényebb sikert aratott az összkép.

Maga a sör viszont már nem szolgált ilyen extrém látvánnyal, gyönyörű, erősen áttetsző, borostyánsárga alap fogadott, aminek a tetején nagyon gyenge és villámgyorsan felszakadó habot sikerült csak összehozni. Ez Vicánál ismét jó pont, nálam azért hiányzott egy kicsit tömöttebb "tető".

stari-003.png

Az íz viszont érdekes módon nem vágott annyira szájon, mint ahogy a címke intenzitása alapján vártuk. Tulajdonképpen egy hígabb lager alap tölti ki a hatás 95 százalékát, és a maradékban érezni minimális levendulás aromát. Ráadásul a korsó alján már megjelenik az a tipikus "meleg lager műanyagpohár-alj" hatás is, amit a fesztiválok és backstage-ek ezreiben sikerült már unalomig megismerni. Persze a levendulával eleve nem árt vigyázni, általában a Balaton-felvidéki "lila" ételek és italok inkább a túlzott használata, és a geil édesség felé mennek el, szóval ezek után főleg furcsa ez az óvatos megközelítés.

Jómagam egy erős közepesre értékeltem az ízt: a leheletnyi extra jó pont, ám a túlzottan lageres, vizes alap elvett a különlegességből. A kinézetet szintén így pontoztam, mivel nálam a túlhúzott címke és a gyenge hab inkább mínusz, viszont a csodaszép borostyános alapszínbe belefeledkeztem. Vicánál valamelyest más volt a helyzet. Ízre 5-öt adott a laza lagerség miatt, de ahogy sejtettem, neki bejött az egzaltált címke, és egy erős nyolcassal turbózta fel az átlagot. Jöjjön is az adatlap, az értékelés, aztán rámegyünk a másik tesztalanyra.

stari-004.png

Adatlap

Név: Stari Visszhangos
Szín: erősen áttetsző, borostyánsárga
Hab: gyenge, villámgyorsan felbomló
Illat: hagyományos lager minimális édeskés levendulával
Íz: épphogy érezhető levendula, ami szerencsére nem túl édes, de nem is túl markáns, domináns a gyenge lager jelleg
Alkotóelemek: árpamaláta, komló, élesztő, víz, akácméz, levendula illóolaj
Alkoholtartalom: 5,4%
Ár (0,33l): 600 HUF
Teszt helye: Kongresspark, Bécs
Teszt időpontja: 2019.09.05.
Kiszerelés: 0,33l
Hová ajánljuk: nyáresti sörözés a tóparton, tópartokon :)
Mihez ajánljuk: a lájtosan levendulás íz miatt a legjobb nem közvetlenül étel után inni, édességhez kifejezetten nem az igazi mert elnyomják egymás hatását, esetleg sós süti, chips, mogyoró belefér

Értékelés (Vica)

Íz: 5/10
Külalak: 8/10

Értékelés (BZ)

Íz: 5,5/10
Külalak: 5,5/10

Értékelés (átlag)

Íz: 5,25/10
Külalak: 6,75/10

White Horse magyarul

Jöjjön akkor a szűretlen bajor búza, aminek egykori angolszász nevét Fehérlófiára változtatták. Egyébként a Stari Facebook oldala szerint ez az alapító kedvenc söre, de mi magunk is nagyon kedveljük a szűretlen búzákat, szóval kíváncsiak voltunk, mit villant a Kádáros... na jó, ezt tényleg nem sütjük el többet, szóval ez a jóval visszafogottabb címkével ellátott nedű.

Egyrészt a külcsín máris sokkal jobban vegyíti a modernséget (amit itt leginkább a betűtípus képvisel) és a búzás hagyományokat (amit pedig a színvilág). A sört kiöntve végre nekem tetsző eredményt kaptam a hab tekintetében, krémes, sűrű, komótosan feloszló burkot kapott az egyébként szűretlenhez méltóan átlátszatlan, búzasárga ital.

stari-005.png

Sajnos az íz már nem volt ennyire meggyőző. Félreértés ne essék, semmi gond nincs a Fehérlófiával, viszont a külcsín alapján valami sokkal sűrűbb, szűretlenebb ízvilágot vártunk, ehelyett kifejezetten visszafogott volt az eredmény - Vica egyenesen úgy jellemezte, hogy búza és lager keverékhez hasonlít.

Végeredményként jó, de nem kiemelkedő a Stari Fehérlófia, egyrészt a bajor és osztrák búzákhoz szokva, másrészt pedig a sűrű, szűretlen külalak miatt erősebbre, tömörebbre számítottunk, talán ezért is volt furcsa a kissé lájtos ízhatás.

stari-006.png

Adatlap

Név: Stari Fehérlófia
Szín: alig áttetsző, búzasárga
Hab: erős, viszonylag lassan felbomló, enyhén krémes
Illat: kesernyés, élesztős, erősen búzás, minimális citrussal
Íz: nagyon gyenge szűretlen jelleg visszafogott citrusos-gyümölcsös érzettel, főleg a végefelé lageres enyheséggel
Alkotóelemek: árpa- és búzamaláta, komló, élesztő, víz
Alkoholtartalom: 4,5%
Ár (0,33l): 600 HUF
Teszt helye: Kongresspark, Bécs
Teszt időpontja: 2019.09.05.
Kiszerelés: 0,33l
Hová ajánljuk: jól behűtve nyári és koraőszi esték beszélgetős söre, a lájtos ízélmény okán akár sorjában is fogyasztható.
Mihez ajánljuk: grill ételek, akár súlyosabb falatok mellé is elfér.
Érdekesség: Tihanyban Tichon Búza, Szigligeten Szigligeti Búzasör, a veszprémi Malomkert Sörházban Historia Búza, a veszprémi kézilabdások tiszteletére pedig Építők Búza néven is kapható.

Értékelés (Vica)

Íz: 6/10
Külalak: 6/10

Értékelés (BZ)

Íz: 6/10
Külalak: 7/10

Értékelés (átlag)

Íz: 6/10
Külalak: 6,5/10

Szólj hozzá!

Nem minden osztrák sör arany, pedig fénylik

2019. szeptember 02. 15:28 - BZ the original since 1974

Schremser Zwickl teszt

schorte-schremser-zwickl-001.png

A Schremser Zwickl gyönyörű aranyszínnel hívogat, ráadásul egy zwickllel nem lehet mellélőni - gondolhatnánk. Ehhez képest tessék, találtunk egy középszerű osztrák sört.

Mióta működik a Schör-Te Sörblog, kaptunk párszor olyan visszajelzést, miszerint "nekünk könnyű, Ausztria tele van jobbnál jobb osztrák és német sörökkel, itt aztán nehéz olyan pontszámot adni, ami nincs a maximum közelében". Ugyan nem volt feltétlenül célunk az, hogy megcáfoljuk ezt a tételt, de úgy adódott, hogy a napokban átestünk az első olyan tesztalanyon, amely ugyan attól messze áll, hogy rossz legyen, de semmiképp nem kiemelkedő. Szóval tessék, van ilyen is.

Milyen volt sárgasága?

Schrems városka neve úgy hangzik, mint egy klasszikus képregényben az a hang, amit a szuperhősök egymás pofozkodása, vagy a környezet módszeres megsemmisítése közben egy csattanós, fűrészfogas szóbuborékban kiadnak. Mutatjuk, így:

schrems-hulk.png

De a marhaságot félretéve Schrems egy nagyon kedves kisváros Waldviertel régió északi részén, már a cseh haráthoz közel. A helyi sörfőzdét már 1410-ből származó bejegyzés is említi, majd 1838-ban Jakob Trojan vásárolta meg, hogy azóta is a család üzemeltesse. 1875-ben Theodore Trojan modernizálta gőzgéppel, manapság pedig már persze modern gépekkel, de persze még mindig viszonylag családias méretekben történik a főzés, az 1516-os tisztasági törvénynek megfelelő források és technológiák alkalmazásával.

Jelenleg tízféle főzetet készítenek, a Vienna IP nevű típust már ki is próbáltuk, kattints ide, ha érdekel, hogy tetszett. Most viszont a Schremser Zwickl került az asztalunkra. A zwickl sörfajtáról korábban már szintén regéltünk az Ottakringer / Gold Fassl hasonló típusa kapcsán, és ott már belengettük, hogy ez a bajor eredetű, de speciálisan osztrák változatban is sokfelé elérhető típus mennyire különleges és jóféle. Szóval épp ezért most is úgy álltunk neki a kóstolásnak, hogy jön a tipikus cvikli-íz, a lagernél elsőre kissé kesernyésebb és édesebb, élesztős, szűretlen hatású robosztusság. De nem jött, vagy legalábbis nem annyira, mint vártuk.

schorte-schremser-zwickl-002.png

Zwicklbányai világos

A helyzet az, hogy keserűnek keserű a Schremser Zwickl, de az édessége és szűretlensége már egyáltalán nem annyira jellegzetes, mint más hasonló típusoknak. Mondjuk ki szépen, olyannak tűnt, mintha vizezték volna (ami a csap alatti plombált tartályok miatt eleve kizárt, meg aztán nem is egy Kápornyamakkos felsői talponállóban voltunk, hanem egy közép-felső kategóriás bécsi stubéban). Mindenesetre az összhatás olyan volt, mintha valaki zwickl-t akart volna csinálni, de kezdőknek, akik mostanában próbálkoznak az átlagos fesztivál-lagerek után valami mással.

Jobban belekortyolva aztán kijön persze a szűretlenségből adódó citrusosság és némi élesztős felhang, de az ízlelőbimbóimon található sörfinomométer még mindig csak az átlagos középtartományban kattogott. A csapoláskor is átlagos textúrájú és sűrűségű hab villámgyorsan elpárolgott (ez mondjuk Vicánál piros pont, ő ugyanis nem barátja a sörhabnak), viszont jó pont, hogy az itóka első és utolsó kortya ugyanolyan hatású, tehát az alja felé nincs minőségromlás.

schorte-schremser-zwickl-003.png

Ennek ellenére sajnos azt kell mondanom, a Shcremser Zwickl a tisztasági törvény ide, a biogazdálkodás oda, élményre bizony egy jól megtermett közepes. Semmi gond nincs ezzel, simán elszopogatja ezt is az ember, de a nagyon karakteres osztrák-bajor sörök mezőnyében bizony nem magaslik ki tündöklő Fároszként.

Adatlap

Név: Schremser Zwickl
Szín: aranysárga, közepesen áttetsző
Hab: közepesen sűrű, gyorsan felbomló
Illat: enyhe, kesernyés, élesztős
Íz: keserűen indul, de vizes, kissé lanyha hatású, idővel beérkezik a citrusosság és az élesztős, szűretlen extra is
Alkotóelemek: maláta, komló, élesztő, víz
Alkoholtartalom: 4,5%
Ár (korsó): 4,10 EUR
Teszt helye: Avalon Kultur, Bécs
Teszt időpontja: 2019.08.31.
Kiszerelés: 20L csapolt
Mihez ajánljuk: nyugodtan mehet mellé a fajsúlyosabb is, nem fogja elnyomni
Hová ajánljuk: nyáresti, őszi beszélgetős kísérő, átlagos alkoholtartalma miatt belefér több korsó is, mire hatni kezdene

Értékelés

Íz: 5/10
Külalak: 6/10
Extrák: kizárólag a Schrems környéki biogazdálkodásokból származó alapanyagokból készül

4 komment

Megkóstoltunk egy folyékony bécsi kecskét

2019. augusztus 21. 18:32 - BZ the original since 1974

Thrasher Spirit Road IPA

schorte-thrasher-spiritroad-001.png

Az IPA ugyebár angol eredetű sörfajta, amelyet amerikai kézműves reneszánsz élesztett újra. De vajon tud különlegeset nyújtani egy bécsi IPA? Előre lelőjük a poént: tud, bizony.

Jó kérdés, miért van ez, de a manapság egyre gyakrabban felbukkanó kézműves cégecskék a sörfajták között hihetetlenül rácuppantak az IPA főzésére. Hallottam már olyat is, hogy az IPA múló divathóbort, ami azért enyhe túlzás, hiszen az 1700-as években jelent meg, amikor az angolok által gyarmatosított Indiába hajószám szállították a söröket az anyaországból, ám azok a hosszú úton gyakran megromlottak, így ennek megelőzésére szanaszét komlózták az oda szánt italokat (a komlóban található izohumulon meggátolja a tejsavbaktériumok gyors elszaporodását és ezáltal a sör "megpimpósodását"). Az ebből adódó keserű, de mégsem taszító ízhatás szép lassan mellékhatásból kedvelt tulajdonsággá vált, mondhatni "jóra itták", és lassan a keserűséget is határok közé szorították a főzési eljárások finomításával.

Az IPA fajták másik jellemzője a viszonylag magas alkoholtartalom volt, és ez is okozta népszerűségük visszaesését a huszadik század elején, amikor az első világháború, majd a gazdasági válság miatt világszerte sokfelé szitokszóvá vált az alkohol, ezért az IPA sörök szép lassan eltűntek, vagy a "kiherélt" változatok szinte betagozódtak az angol ale-ek közé. Az 1980-as években fedezték fel újra maguknak, főleg fiatalok által üzemeltetett kis sörfőzdék Amerika nyugati partján, és innen terjedt el újra világszerte, talán ezért is gondolja mindenki modern bohóságnak.

Anglia, India, Amerika, Bécs

Érdekes, hogy Bécsbe is stílusosan érkeztek meg az első IPA variánsok, hiszen a helyi kézművesek igyekeztek a helyi tradíciókat is beépíteni az alapvetően máshonnan érkező sörfajtába. Így alakult meg egyébként a mai tesztünk tárgyát képező Thrasher sörfőzde is, ahol először két barát kísérletezett egy egyszerű, házi sörfőző készlettel, és már akkor azon gondolkodtak, hogy valami olyasmit kéne összehömbölgetni, amit a derék osztrákok még kevéssé ismernek, de a helyi alapanyagok bevonásával mégis sajátjuknak érzik majd.

Az első, még név nélküli főzeteket konkrétan nullára elkapkodták az ismerősök, szóval a duó látta, hogy nem csupán baráti jófejségből mondják a kóstolás után, hogy jól sikerült. Épp ezért végül bevontak egy harmadik kísérletező kedvű fiatalembert és létrehoztak egy komolyabb főzdét Bécstől nem messze, egy Schalladorf nevű faluban. Jelenleg ötféle sört készítenek lagertől IPA típusokon át egészen egy nagyon érdekes Russian Imperial Stout-ig (kávébab és kakaó, 10,5 százalék, erre mindenképpen rámegyünk nemsokára), és mindegyik fajtát igyekeztek sajátosra tervezni.

schorte-thrasher-spiritroad-004.png

A Thrasheres srácok szerint, amikor a mai tesztünkben szereplő Spirit Roadról először beszéltek, az ismerőseiktől és egyéb sörgurméktól megkapták, hogy "na ne, már megint egy IPA", meg hogy "a kis kézművesek nem tudnak leszállni az IPA-vonatról", de egész jól sikerült válaszaik voltak minderre. Például az, hogy bármennyire is egy angol-amerikai (-indiai) múlttal rendelkező sörről van szó, ők klasszikus német komlófajtákat, többek között Saphir-t használnak hozzá, valamint olyan különleges fajtákat is, mint a Citra és a Cascade, amik extra gyümölcsös ízeket kevernek a keserűséghez. A maláta bécsi és müncheni termelőktől érkezik, szóval ezt az "idegen" típust sikerült a lehetőségek határáig helyiesíteni.

Emellett persze azért ne menjünk el szótlanul a lila habvirághátú szellemkecske mellett - ez a szimbólum egyet kivéve a főzde összes sörét díszíti más és más színvariációkban, de semmilyen utánanézés nem hozott eredményt arra nézve, miért is lett ez a furcsa állat a Thrasher kabalája. Viszont a sör neve minden hozzánk hasonló metalrajongónak eszébe juttathat néhány kiváló zenekart a Slayertől az Anthraxig, és ez jó dolog. Diszkós és klasszikus beállítottságúak majd átsiklanak efölött.

A keserűség édes pohara enyhe trutyival

Mivel a Thrasher termékei kocsmákban is csak üveges formában kerülnek elénk, elsőre kissé gyanakodva néztem a 0,33-as apróságra, miközben Vica a korábban tesztelt Villacher Hausbier nagy korsójával barátkozott. De a Spirit Road már a pohárba öntés közben is elkezdett magáért beszélni, enyhén kesernyés illata meglepően könnyű és gyümölcsös mellékzöngét tartalmazott.

schorte-thrasher-spiritroad-002.png

Azonnal utat tör a keserű alapíz, amikor a közepesen tömött, átlagos sebességgel oszló hab alól kilefetyeljük az első kortyot. De a helyzet az, hogy egy csomó IPA meg is áll ennyinél, tessék, haver, keserű, férfi vagy és kellően hipszter is, jó estét kívánok. A Spirit Road viszont egy csomó extra ízvariánst rejt el a keserűség köpenyében, van itt gyümölcs, citrus, és még némi kávés érzet is. Vica szerint bogyós gyümölcsöket lehet benne érezni, és mindezt úgy mondta a kóstolás közben, hogy nem nagyon akarta visszaadni a tesztalanyt.

A 6,6 százalékos alkoholtartalom ízben egyáltalán nem érezhető, az viszont igen, hogy a Spirit Roadnak egy csomó más, "vizesebb" hatású IPA ellenében valódi teste van, az épphogy áttetsző borostyánszín is ezt sugallja, és ivás közben is kissé szűretlen búzákat idéző, kissé tömörebb folyósságot mutat.

Egyetlen negatívumot találtam csak: bár viszonylag gyorsan lement a 0,33-as adag, a pohár alján mégis ott maradt némi furcsa üledék, mintha az alkotóelemek nem teljesen olvadnának egybe az üvegben. Persze ettől még az ízélmény közel tökéletes volt, csak furcsállottam a kávéskanálnyi szürkés trutyit.

schorte-thrasher-spiritroad-003.png

Adatlap

Név: Thrasher Spirit Road
Szín: borostyánszínű, alig áttetsző
Hab: közepesen sűrű, átlagos gyorsasággal felbomló
Illat: keserű és lágyan gyümölcsös
Íz: erősen keserű, később érkező bogyós gyümölcsös, citrusos, kávés mellékízekkel, szépen egyberántva
Alkotóelemek: maláta (Bécs és München környéki), komló (Magnum, Saphir, Cascade, Citra), élesztő, karamell, víz
Alkoholtartalom: 6,6%
Ár: 4,10 EUR
Teszt helye: Schwarzer Rabe, Bécs
Teszt időpontja: 2019.08.21.
Kiszerelés: 0,33L üveges
Mihez ajánljuk: önmagában és könnyed, sós ételek, snackek mellé
Hová ajánljuk: nem berúgós sör, tehát könnyed beszélgetésekhez, nyáresti lemenő-napba-bambulásokhoz, és lehet ezzel támadni olyanokat, akik szerint minden IPA ugyanaz a keserűen vízízű divatlé

Értékelés

Íz: 8/10
Külalak: 7/10 (bocs, 8 lett volna, de a trutyi...)
Extrák: -

1 komment

Radio Glu-Glu, avagy hallgasd meg a sört!

2019. augusztus 16. 10:32 - BZ the original since 1974

Íme az első rádiós bejelentkezésünk!

schorte-millasreggeli-cover-001.png

Emberek a korsó mögött, avagy igen, még ennyi sör után is tudunk beszélni. Tegnap megvolt a Scör-Te első rádiós bejelentkezése is, amit ebben a cikkben jól meg tudtok hallgatni. Euro-, söt Inter-, sőt Világvíziós kapcsolás Bécsből!

Borzasztóan hálásak vagyunk a 90,9 Jazzy Rádió Millásreggeli című reggeli műsorának, ugyanis tegnap egy kiadós beszélgetés során kikérdeztek minket a blog létrejöttéről, céljairól, beszélgettünk kicsit a Balatoni Világos utáni kutatásunkról, valamint a legutóbbi Aventinus tesztünkről is.

Ha szeretnétek követni a Millásreggelit, akkor az oldalukon minden infót megtaláltok ennek módjairól, a tegnapi interjuhot pedig jól megmentettük a digitális öröklétnek, így hát alant meg tudjátok fülelni ti is. Egyben ékes bizonyítékot szolgáltatunk annak, hogy az überfantasztikus, sokadik generációs mobilhálózatokon 300 kilométeres távolságban is lehet olyan hangminőséget produkálni, mintha ET telefonálna haza egy másik galaxisba. Sebaj, a lényeg a jókedv és a sör, hallgassátok egészséggel!

Szólj hozzá!

Ilyen érzés meginni egy bársonyos, barna ökölcsapást

2019. augusztus 15. 08:00 - BZ the original since 1974

Schneider Weisse Aventinus

aventinus-001.png

Ilyen lehet BDSM kapcsolatban szubnak lenni: az Aventinus úgy vág szájba, hogy élvezed, és könyörögsz a következőért. Szado-mazo sörteszt következik, a főszerepben a Brutális Bakkal.

Bajorország legrégebbi dupla bak búzasöre: már ez is érdekes felütés, de igazából akkor jössz rá, hogy valami különlegessel van dolgod, amikor az első korty előtt kicsavarja az orrod egy gótikusan sötét gyümölcsillat, majd a lehető legbársonyosabban, azonban kíméletlenül szájbaver az ultrabarna íz és a szűretlen búza 8,2 százalékos alkohollal támadó gyorsvonata. Először megnézzük, honnan indult ez az imádnivaló ökölcsapás, aztán rátérünk a közvetlen tapasztalatokra.

Vágó Györgyök hosszú, tömött sorban

A korábban taglalt sörfőzdékhez képest a G. Schneider & Sohn nem egy középkorra visszavezethető vállalkozás, Georg Schneider I és fia, Georg Schneider II ugyan a keresztnevek terén nem volt túl fantáziadús, de abban igen, hogy 1872-ben kitalálták, hogy amolyan apa-fia bonding keretében megalapítják saját cégüket, miután megvették a müncheni Weisses Brauhaus-t. Ez viszont egyébként a város legrégebbi búzasör-főzdéje, szóval azért csak van itt középkor, kérem szépen.

A történet következő fejezete, amikor Georg Schneider IV (tetszenek érezni, ahogy a lábujjaink között bugyog fel a fantázia áradata?) 1927-ben két új helyszínen, Kelheimben és Straubingban is gyárakat létesített, majd a második világháború folyamán a bombázások miatt végleg a München és Nürnberg között nagyjából félúton fekvő Kelheimbe költöztették magukat és söreiket. A háború után a legtöbb (nyugat-)német sörgyárnak egy ideig le kellett állnia az amerikai csapatok parancsára, de Schneiderék különleges engedélyt kaptak arra, hogy ugyan alacsonyabbra vett alkoholtartalommal, de továbbra is termeljenek, igaz, csak a hadseregnek szállíthatnak. Aztán, amikor helyreállt a rend, a kisvárosban is az addigiak szerint folytatódott a seritalok előállítása, ma már nagyjából százan dolgoznak az üzemben, a tulajdonos viszont minden esetben az alapító leszármazottja.

aventinus-003.png

Érdemes egyébként megnézni részletesen is a tulajdonosi idővonalat, mert vicces, hogy a Gyurik sorát csak egyszer szakítja meg egy hölgy, ráadásul a legtöbben extra elnevezést is kaptak, ha már a georgschneiderség nem adott nekik túl nagy változatosságot. Az évszámok azt jelzik, mettől meddig állt az üzem élén az illető, a második évszám egyben a halál időpontja is, mert bizony a tulajdonosi jogviszonyt Schneideréknél csak a Kaszás teheti semmissé.

  • 1872-1890 Georg Schneider I és II
  • 1890-1905 Georg Schneider III, a Gyűjtő
  • 1905-1972 Mathilde Schneider, a Kitartó
  • 1924-1991 Georg Schneider IV, a Rettenthetetlen
  • 1958- Georg Schneider V, a Karmester
  • 2000- Georg Schneider VI, a Művész

Tűkön ülve várjuk, hogy vajon hogy hívják a következő kelheimi sörkirályt, de van egy tippünk...

A történész brutális íze

Jelenlegi tesztalanyunkat egyébként pont az egyetlen Nem-Georg, azaz Mathilde regnálása alatt kotyvasztották ki, és azóta is nagy sikerrel főzik. Az Aventinus nevét Johann Georg Turmair később közismertté vált, latinosított neve ihlette. Az illető egyébként egy reneszánsz korban élt bajor humanista történész volt, és bár nem tudni, pontosan milyen kapcsolata lehetett a sörrel, mindenesetre a másvilágon büszke lehet, mert egy valóban jóféle nedűt neveztek el róla.

aventinus-002.png

Ha valami szűretlen búza és dupla bak egyszerre, attól eleve nem vár az ember lájtos, simogató barátkozást, főleg akkor, ha elolvassa a címkén a 8,2 százalékos alkoholtartalomra vonatkozó kitételt. És valóban, már a korsó fölött megjelenő első illatfelhők is súlyos, gyümölcsös, karamelles előérzetet adnak, aztán pedig áttörünk a sűrű habon, és jön az első kortyok csokoládés, fahéjas, sűrű bak ízvilága. Ez bizony nem víztiszta felfrissülés, hanem kemény, de kifizetődő munka, amely a fél liter közepére helyet ad a szűretlen búza citrusosságának is. Az utóíz pedig, főleg a korsó végén kissé savanykás és kávés lecsengést hordoz. Szóval van itt sokféle íz bőven, némelyek akár elvileg egymás ellen is dolgozhatnának (citrus? kávé?), de mégis sikerült őket tökéletesen egybegyúrni.

Szóval ha valahol találkoztok az Aventinusszal, érdemes mindenképpen megpróbálkozni vele, de tessék szem előtt tartani, hogy minden szinten kemény menet lesz. Az alkoholtartalma miatt simán fejbe veri az óvatlan, pár százalékokhoz szokott kocasörözőt, a súlyos, telt ízvilág pedig nem illik minden alkalomhoz és ételhez. Egy kiadós vacsora után egy gyümölccsel tálalt steak mellé lehet igazán izgalmas, ahogy a minél sötétebb csokis édességekhez is méltó társ. Meg persze magában, csak aztán tudj megállni, mert bizony mindened hamarabb elnehezül, mint gondolnád. Köszönöm az élményt Mathildénak és a számolatlan Georgnak, legyen még sokszor szerencsém!

aventinus-004.png

Adatlap

Név: Schneider Weisse Aventinus
Szín: mélybarna, átlátszatlan
Hab: nagyon sűrű, de viszonylag gyorsan felbomló
Illat: súlyosan gyümölcsös
Íz: elsőre súlyos bak íz, csokoládé, fahéj, ezután jön a szűretlen búza citrusossága, végül enyhén savanykás kávéval zár
Alkotóelemek: búzamaláta, árpamaláta, komló (Herkules), élesztő, víz
Alkoholtartalom: 8,2%
Ár: 3,80 EUR
Teszt helye: Schwarzer Rabe, Bécs
Teszt időpontja: 2019.08.12.
Kiszerelés: 0,5L üveges

Értékelés

Íz: 9/10
Külalak: 9/10
Extrák: World Beer Cup 2014 aranyérem, 2018 ezüstérem, Australian International Beer Awards 2013 aranyérem, 2016 ezüstérem, European Beer Star 2015 aranyérem, 2013 és 2016 ezüstérem

2 komment

Egy hely, ahol még a fekete varjú se marad józan

2019. augusztus 13. 09:22 - BZ the original since 1974

Schwarzer Rabe, Bécs, Ottakring

schwarzer-rabe-001.png

A Schör-Te blogon nem csak sörtesztekkel készülünk, hanem igyekszünk bemutatni olyan helyeket is, amiket érdemes kipróbálnia egy magára igényes sörbarátnak. Értelemszerűen itt is sok lesz a bécsi helyszín, ha már egyszer itt lakunk és ez a fő profil, de ígérjük, hogy ha utazunk szanaszét a világban, onnan is mutatunk jóféle tippeket. Most pedig jöjjön Bécs egyik rejtett kincse, a Schwarzer Rabe!

Amikor valaki Bécsben jár, biztosan elsőre olyan sörözőkbe tér be, amik benne vannak az összes átlagos turisztikai ajánlóban, és ez nem rossz dolog, van pár tényleg jóféle hely azok között is, amiket a turisták tömege áraszt el (az 1516-ról például annak ellenére jókat fogunk írni egy elkövetkezendő bejegyzésben, hogy a turista-túltengés miatt heringek közé szorult, félhalott pondrónak érezzük magunkat a legtöbbször, amikor megpróbálunk befurakodni). Viszont eleve szeretjük utazásokon, meg úgy egyáltalán bárhol azt az elvet követni, miszerint "figyeld meg, hova járnak a helyiek, nem véletlenül tesznek így". Ezzel a módszerrel fedeztük fel az Ottakring kerületben található Schwarzer Rabe nevű műintézményt is, ami szerencsére egyébként is sétatávolságban van kicsiny otthonunktól. De ettől még nem járnánk oda heti rendszerességgel, ha nem lenne igazán vendégcsalogató hely - márpedig igenis legalább egyszer ott találjuk magunkat, szóval ahogy a reklám mondja, ez bizonyíték, nem ígéret.

Hagyomány és hippizmus határán

Amikor először belépsz a félhomályos kocsmába, azonnal feltűnik a jó értelemben vett eklektikusság: az asztalok még nagyjából ugyanolyanok, de a bútorok, dekorációk, kiegészítők nagy részére inkább a bájosan egybecsengő káosz a jellemző. Olyan a hely hatása, mintha valaki elképzelte volna, milyen is egy nívós bécsi söröző, de a látványtervet ószeresnél felvásárolt, vagy épp lomtalanításból összeszedett tárgyakkal oldotta volna meg. És ne tessék félreérteni, ez így nagyon is jóféle összhatást ad, egy pillanatig sem érzed azt, hogy eltartott kisujjal kell innod az italodat és halk köhintéssel jelezni a pincérnek, hogy egy újabb fél fürjtojást kívánsz megízlelni. Emellett pedig mégsem lelakott és olcsó érzetet kelt, hanem tényleg egyfajta elegánsan hippisztikus középút.

schwarzer-rabe-003.png

A közönség legalább ennyire vegyes. Annak ellenére, hogy a Rabe épp Ottakringnek egyfajta választóvonalánál üzemel, ahol az egyik oldalon bevándorlókban gazdag utcákat találni, a vendégkör inkább fiatal bécsiekből, hippikből, merészebb turistákból áll, de ugyanígy gyakran látni hatvanas-hetvenes párokat is, akik kipirult arccal hörpintenek fel egy korsónyi Hausbiert, aztán elcsoszognak szépen haza az esti harangszó kíséretében.

Szem-szájnak ingere

Az itallap fajtánként nem túl széles, de mindenből kifejezetten jól válogatnak. Csapon 4-5 félét tartanak, a "ház söre" a nálunk már megénekelt Villacher Hausbier, de érdekességképpen van Schladminger BioZwickl és Schleppe Märzen az osztrák felhozatalból, másfelől pedig Staro Brno és Guinness Extra Stout is, üvegesből pedig mindig változó a kínálat, érdemes rákérdezni az aktualitásokra, mert néha nagyon jóféléket lehet kifogni. Legutóbb például orrba vertük magunkat a Schneider Weisse csodálatosan eltalált szűretlen dupla barna búzájával, az Aventinus névre hallgató nehézágyúval, amiről nemsokára külön is áradozunk tesztileg.

Különösen jó whisky-felhozatalukat is érdemes kipróbálni, a hely kinézetéhez hasonlóan jó értelemben szedett-vedett étlap mellett külön lap szolgál az épp elérhető whiskyk felsorolására, ahol a nevek mellett a tájegység és az ízzel kapcsolatos rövid ismertető is megtalálható.

schwarzer-rabe-006.png

ez itt egyébként egy Springbank és egy 16 éves Lagavulin

A bécsi sörözőkben gyorsan meg kell szokni, hogy az ivás mellé nem holmi Nógrádi ropit vagy atomjaira sózott mogyorót eszegetnek a népek, errefelé a sörkorcsolya bizony gyakran a mézer-mustáros szószban agyonhempergetett borda, vagy valami hasonlóan "emberes" étel. A Schwarzer Rabe is ilyen, bár persze a kisétkűek különféle melegszendvicsekkel és toastokkal is játszadozhatnak. Viszont a Rabenburgerből van pár nagyon különleges példány, például a mogyoróvajas vagy az ananászos (innen látjuk, hogy most az olvasóink felének megkordult a gyomra, a másik fele pedig kissé elzöldülve tiltakozik). A már említett borda is zseniális, és külön ajánljuk a kemény osztrák sonkadarabokkal és grillezett knödllel tálalt lencsefőzeléket, ami valami csoda.

schwarzer-rabe-004.png

Ugye Rabe-széltünk?

Talán a fentiekből már látszik, hogy miért érdemes meglátogatni a Schwarzer Rabe összes termeit: olyan ultra-barátságos, félig helyi hagyományokra, félig pedig laza hippi-mentalitásra építő söröző ez, ami sokkal maradandóbb élményt hagy, mint egy agyonhájpolt turistalátványosság. Megközelítése egyébként annak ellenére egyszerű, hogy nincs közvetlenül a belvárosban: az U3 metróvonal Ottakring végállomásától mindössze két saroknyit kel gyalogolnunk. Nyáron este tízig kiülős részen is kezdhetünk, este, valamint hűvösebb évszakokban pedig fizikailag és lelkileg is felmelegít a hangulatos beltér, ahol jelenleg még elkülönül a dohányzó és nemdohányzó szekció, bár elvileg ősszel egy új törvény értelmében az osztrák vendéglátóipari egységekben is a magyar gyakorlathoz hasonlóan tilos lesz a füstölgés.

A Schwarzer Rabe nem turistacsapda, nem ultrafancy látványosság, de egy barátságos beszélgetésre, vagy akár egy nagyobb társaság vidám és kulturált lezüllésére ugyanúgy alkalmas. És elég nagy az esély, hogy ha valamelyik este odatévedtek, mi is ott ülünk a kedvenc sarkunkban egy régi írógéppel díszített ablak alatt.

schwarzer-rabe-002.png

Adatok:

Név: Schwarzer Rabe
Átlagos csapolt sör árak: 3,40 EUR (0,5L csapolt Villacher Hausbier), 3,50 EUR (0,5L csapolt Schladminger BioZwickl), 3,30 EUR (0,5L csapolt Schleppe Märzen), 5,20 EUR (1 pint csapolt Guinness Extra Stout)
Egyéb különlegesebb italkínálat: igényesen válogatott whiskyk, csapolt Stibitzer cider
Egyéb események: heti rendszerességgel német nyelvű quiz night, nagyjából kéthavonta szakértői vezetéssel whiskykóstolás (előzetes regisztrációval), random estéken akusztikus koncertek
Erre figyelj: mint ahogy Bécs legtöbb kocsmájában, itt is a készpénz a legbiztosabb fizetési eszköz, bankkártyából csak a nem dombornyomottat (debit card, vagy helyi néven bankomat card) fogadják el
Cím: Ottakringerstraße 180, 1160 Wien
Web: http://www.rabenbraeu.at/
Facebook: https://www.facebook.com/Schwarzer-Rabe-298504023535953/

Értékelés:

Berendezés: 7/10
Hangulat: 9/10
Kínálat: 8/10
Személyzet: 8/10
Összhatás: 9/10

Szólj hozzá!

Egy bajor szűretlen kalandjai Bécsben

2019. augusztus 08. 11:45 - BZ the original since 1974

Paulaner Hefe-Weissbier Naturtrüb sörteszt

paulaner-hefe-naturtrub-001.png

A Paulaner név manapság már nem számít különlegességnek Magyarországon sem, Bécsben viszont kifejezetten sok helyen csapon is tartják a kék fejű szerzeteses söröket, többek között mai tesztünk tárgyát. Terítéken a Hefe-Weissbier Naturtrüb, az egyik legbajorabb bajor sör, ami mellesleg, ha nagyon visszaásunk a múltba, akkor bizony kicsit olasz is.

Köztudottan nem vagyok a vallások nagy barátja, és ezzel még kifejezetten enyhén is fogalmaztam. Viszont a különféle keresztény felekezetek középkori rendházai azért nekem is tudtak adni valamit, amiben feltétel nélkül hinni tudok, és ez az apátsági sörök csodálatos világa.

Apró kitekintés, mielőtt a Paulanerre térnénk: egy legenda szerint az első apátsági sört valahol a mai Belgium területén főzték, méghozzá akkoriban, amikor cölibátussal és egyéb megszorításokkal igyekeztek szigorítani az addig eléggé kicsapongó szerzetesek életén. A derék barátoknak kellett valami, amin levezethetik máshonnan felgyülemlett energiáikat, ezért kitalálták, hogy sörfőzésbe fognak. Igen ám, de a helyi főapát szerint ez is bűnös tevékenység, így ezt sem engedélyezte, de az egyik leleményes szerzetes kitalált egy kiskaput.

Azt mondta a big bossnak, hogy megszerzi a tevékenységre a pápa áldását. Persze jó előre megtervezte, hogyan érheti el, hogy ez az áldás meg is valósuljon: nyár közepén főzött rendtársaival két hordónyi sört, majd a csuharohasztó forróságban egy hónapos szamaragolással és gyaloglással érték el Rómát. Addigra persze a nedű enyhén szólva ihatatlanná frötymedt, így hát amikor a pápa megkóstolta, eltorzult arccal közölte a belül röhögő barátokkal: "ha tényleg ilyet akartok főzni és inni, tőlem csináljátok". Az első engedély nyomán pedig szépen elterjedt a keresztény világban, hogy a legfelsőbb földi helytartó szerint kolostorban sört főzni ér, és ha az eredeti legendát nem is igazolja semmilyen irat, azóta történelmi tény, hogy a papok bizony előszeretettel töltik ájtatoskodás után fennmaradó idejüket különféle sörök készítésével. És most vissza a Paulanerhez!

Ha ezt iszod, nem lesz semmi bajor

A dél-német sörmárka története 1627-ben indult, amikor I. Miksa bajor választófejedelem Itáliából hívott tíz pálos rendi szerzetest a München közelében álló, de időközben elhagyott Neudeck kolostorba. Ez a tíz jámbor csuhás azonban már hazájában is gyakorolta a sörfőzés művészetét, így 1634-ben már hivatalos irattal is engedélyezték számukra, hogy ünnepnapokon sört árusítsanak. Ez egyébként állítólag egy kifejezetten ütős bock sör volt, amihez csak később érkeztek további típusok.

Addig viszont történt ez-az a környéken. 1799-ben például bezárták a kolostort, hogy egyházi bíróságot alakítsanak ki a helyén, de egy Franz Xaver Zachel nevű sörfőző mester nem akarta veszni hagyni a hagyományokat, így 1806-ban bérbe vette, majd hét évvel később meg is vásárolta a főzdét. A keresztényi múltra hivatkozva Salvator (Megváltó) néven főzte tovább a pálos bak sört. A sztori következő fejezete 1928-ra datálható, amikor a Paulaner egyesült a Gebrüder Thomasbräu gyárral, a közös név pedig Paulaner Salvator Thomas Bräu lett, az összeborulás eredménye pedig egy lager típus (Paulaner Original Münchener) megjelenése lett. 1979-től először a Schörghuber CG részeként működött a gyár, ma pedig szinte fele-fele arányban a Schörghuber Unternehmensgruppe és a Heineken N.V. tulajdonában van, minimális részesedési aránnyal az előbbi javára. Szóval jól kinőtte magát az egykori, tíz barát által alapított főzde, a hivatalos adatok szerint tavaly 2,7 millió hektoliteres termelést hoztak össze. Ebből egyébként a nagyja el is fogy a környéken, és "csak" 400 000 hektó megy exportra.

paulaner-hefe-naturtrub-002.png

A Paulaner mindenhol igyekszik kiemelni, hogy a nagyüzemi gyártás ellenére mindegyik sörüket szigorúan hagyományos receptúrák alapján készítik, ráadásul nem is adnak másoknak licencet - tehát ha valahol Paulanert találsz, az nem valami engedély alapján máshol készült lőre, hanem az eredeti.

Összeszűretlenítettük a levet

Bár a "leghagyományosabb" (van ilyen szó egyáltalán?) Paulaner sör a 7,5 százalékos doppel bock, az említett Salvator, mi most egy monszunszerű eső elől a Bierfink nevű bécsi sörözőbe menekülve az 5,5 százalékos Hefe-Weissbier Naturtrüb mellett döntöttünk annak ellenére, hogy a söröző egyébként az Ottakringer sörgyár közvetlen szomszédságában figyel. Sebaj, ha képzavar, legyen erős, és különben is, rebellisek vagyunk és rakendról.

A vékony, magas pohárban érkező búzasör kategóriájában a legjobbak közé számít teljesen szubjektív értékelésünk szerint. Középsárga, szinte teljesen átlátszatlan, a habja pedig már-már "rághatóan" tömör, ha ujjal hozzáérsz, megtapad és akár absztrakt szobrok készítéséhez is alkalmas, átlagos ivási sebesség mellett is a pohár közepéig megmarad belőle.

paulaner-hefe-naturtrub-003.png

Kóstoláskor azonnal feltűnik egy csodálatos kettősség, mivel állagra kifejezetten sűrű, közben viszont hihetetlen könnyed az íze, amiben elsőre hatalmas adag citrusosságot, majd fokozatosan óvatos édességet, végül egy folyamatosan kialakuló banános-fűszeres testet lehet felfedezni. Ugyan egyes sörteszteken azt írják, hogy jót tesz neki egy kis belefacsart citromlé, de jómagam úgy vagyok vele, hogy ami tökéletes, azt felesleges külső hatásokkal megbolygatni.

Azt is több helyen felhozzák, hogy elég erősen élesztős jellege miatt kissé túlzás lehet egyeseknek, de ebből az élesztő nyilvánvaló jelenléte mellett semmi negatívat nem tapasztaltam, sőt. Valahol pont ez a Hefe-Weissbier Naturtrüb egyik varázsa, miszerint egyetlen pohárban egy csomó ízvilág és érzet keveredik, viszont szépen összeáll egy kerek egésszé, amiből aztán automatikusan rendeled is a következőt.

Adatlap

Név: Hefe-Weissbier Naturtrüb
Szín: középsárga, teljesen átlátszatlan
Hab: kifejezetten sűrű, krémes, sokáig tartó
Illat: édes-fűszeres, citrusos, érezhető élesztővel
Íz: sokfelől érkező, végül mégis összeérő kavalkád, elsőre citrusos, fűszeres indítással, élesztős-édes középpel és lassan, de biztosan kialakuló banános-testes végeredménnyel
Alkotóelemek: búzamaláta, árpamaláta, komló (Herkules), élesztő, víz
Alkoholtartalom: 5,5%
Ár: 3,60 EUR
Teszt helye: Bierfink, Bécs
Teszt időpontja: 2019.08.07.
Kiszerelés: a csapolt mellett üveges és dobozos változatban kapható.

Értékelés

Íz: 8/10
Külalak: 8/10
Extrák: a Bajor Tisztasági Törvény legszigorúbb előírásai alapján készül

Szólj hozzá!

Az eltűnt Balatoni Világos nyomában

2019. augusztus 02. 11:41 - BZ the original since 1974

balatoni-vilagos-001.jpg

Amikor bécsi otthonunkban a jobbnál jobb sörök közepette tervezgettük szokásos balatoni nyaralásunkat, elhatároztuk, hogy közben a sörblogra teszteljük majd a tó ikonikus sörét. De ideérve kiderült, hogy a Pocsolyai Villámgyors nincs többé.

Úgy 15 éve a Káli-medence szerelmese vagyok annak ellenére, hogy gyerekkorom minden nyarát a déli parton, Szárszón töltöttem. Épp ezért idén is egyértelmű volt, hogy a kedvenc helyünkre, Kővágóörsre megyünk pihenni: a csodaszép környék, a hiperbarátságos emberek, a közeli Balaton mellett általában a zseniális borászatokat szoktuk emlegetni, amikor valaki megkérdezi tőlünk, miért kedveljük ennyire a környéket. Na de azóta lett egy sörblogunk, és leginkább a kölyökkori, szárszói emlékek miatt jött elő az ötlet: a nyaralás alatt a sok osztrák sör kontrasztjaként teszteljük le az ikonikus Balatoni Világost.

Megérkeztünk, bolt 1, semmi, bolt 2, semmi, bolt 3, semmi... és egyre gyanúsabb lett a dolog. Aztán szép lassan kibukkant a ködből a szomorú igazság: ugyan a Balatoni Világos már amúgy is amolyan újragyártott retródivat volt, de másodszor is elkaszálták. Szóval teszt helyett jöjjön az emlékezet, adózzunk visszafogott tisztelettel a boldog békeidők / átkos korszak (tessék válogatni) nyaralópiája előtt.

Volt benne patkány vagy nem volt benne patkány?

Az eredeti Balatoni Világost feltehetőleg nem azért ittuk, mert annyira szerettük, hanem azért, mert a mindenhol megtalálható Kőbányai mellett a Balaton környékének leggyakrabban fellelhető sörfajtája volt. Eredetileg a Kanizsai Sörgyár készítette, de az üzemet 1999-ben bezárták, és a kék alapú sörcímkét jó ideig nem lehetett látni sehol. Aztán a Dreher megszerezte a jogokat és a 2000-es évek második felében újra gyártani kezdte, egyrészt meglovagolva a Tisza cipős, Márka meggyes retróhullámot, másrészt mert az olcsó sörök kategóriájában bizonyára jól esett egy kis változatosság.

balatoni-vilagos-004.jpg

A gyerekkoromból persze már nagyon homályosan ködlik fel az eredeti sör íze (apropó, ha már ezt a szót használtam, egy csomóan Balatoni Homályosnak is hívták, leginkább a kissé hullámzó minőség miatt, ami néha zavaros sárgaságot adott az italnak). Meg hát ugye eleve a 80-as évek elejétől ittam stikában sört, amikor azért még nem a változatosság volt a kulcsszó a magyar választékra, így aztán annyi ragadt meg bennem, hogy a Kőbányainál valamivel frissítőbb íze van, az utóíze viszont valamivel kesernyésebb. Röhögni fogtok, de jóval később Kanadában a lájtos amerikai sörök íze emlékeztetett rá valamelyest, csak épp a homály nélkül. Ja, és a pocsolyaszag... Akkoriban bizony azon is szórakozott a nép, hogy biztos azért Balatoni, mert az illatban a sör sajátja a rohadó nádas alatti iszappal keveredik...

A 80-as években eléggé elterjedt volt az a szóbeszéd, miszerint a magyar sörökben már többször találtak egészben vagy darabokban patkány-maradványokat. Az urban legend kategóriás sztorikban ugyanúgy előkerült a Kőbányai és a Balatoni neve, és néha patkány helyett egerekről meséltek, mindenesetre már akkor is sokfelől hallottunk hasonló történeteket. Jómagam egyszer sem haraptam rá a sörben ragadt rágcsálókra, ennyi tény, egyesek persze azóta is váltig állítják, hogy látták, ahogy a sörgyárak erjesztő medencéiből halásszák ki a tetemeket a jómunkásemberek. Ez mondjuk elég fura lenne, lévén a korabeli sörgyárak zárt rendszerben erjesztettek, ezért ha volt is bármilyen valóságtartalma a legendának, az inkább a visszavitt zöld és barna üvegek kissé kevéssé higiénikus mosási folyamata miatt lehetett - ha valaha is volt állat a sörben, az legfeljebb a palackmosási folyamat közben kerülhetett oda, de igazából egy patkánynak az égvilágon semmi keresnivalója nincs egy vegyszerszagú, üres üvegben. Szóval urban legend szinten aranyos emlék a sztori, de amíg nem látok róla képes bizonyítékot, addig elhelyezem szépen a legendás lottósorsolás "hatos... f'szt, kilences" bekiabálása mellé.

balatoni-vilagos-003.jpg

Kérészéletű visszatérés

A 2000-es évek újrakiadását párszor kóstoltam nosztalgiából, de igazából nem hagyott bennem mély nyomokat, akkor azért már kissé szélesebb látósörrel (bocs) rendelkeztem, és a továbbra is inkább könnyedebb, alkoholtartalom terén is visszafogott Balatoni nem vált régi-új kedvencemmé. Érdekes, hogy az eredeti sör 5 százaléka helyett csupán 3 százalékos alkoholtartalmú rebootban az árpamaláta és a komló mellett kukoricagrízt is használtak, ami egy kicsit a kesernyésséget emelte. Nos, lehet.

Sajnos a nosztalgiafaktor sem volt teljes, mivel az eredeti sörcímke helyett egy arra valamelyest hasonlító, de modern hipszterfaktort is hozzáadó új papírral díszítették, ami dizájnerszemmel nézve inkább volt ronda és ízléstelen, mint jó érzéssel nosztalgikus. A "könnyed, lágy íz" feliraton mindenesetre jókat szórakoztam, a marketinges bizonyára nem a tenyeres-talpas múlt, hanem a mindent megszépítő retró irányából próbált közelíteni, de ennyi erővel a dianás cukorkára is rá lehetne írni, hogy selymes simgatás az érzékeknek.

balatoni-vilagos-002.jpg

Az újrasör íze mindenesetre leginkább a kukoricagríz keserűje volt némi posvánnyal futtatva, a maláta testét csak a legnagyobb jóindulat mellett lehetett ráfogni. És igen, minden egyes alkalommal ittam utána egy cukor nélküli limonádét, mert kellett valami, amitől egyrészt elfelejtem az összhatást, másrészt tényleg oltja a szomjam.

Most, hogy így összefoglaltam a kölyökkori, valamint az újrasörös emlékeimet, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is olyan hatalmas nagy baj, hogy nem jött össze az a teszt. Felhábortó módon inkább iszom itt egy hétig a jobbnál jobb borokat (Pálffy, Káli Kövek, Kőróka és a többiek, ha erre jártok, érdemes tenni egy körutat), aztán jövő héten visszatérek az osztrák finomságok barátságos ölelésébe.

23 komment